
Kelemen Hunor tart attól, hogy az elkövetkező hetekben módosítják a romániai választójogi törvényt, és kétfordulós önkormányzati választásokat tartanak júniusban. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy szerdai kolozsvári sajtóbeszélgetésen adott hangot aggodalmainak.
2016. január 27., 17:092016. január 27., 17:09
2016. január 27., 17:112016. január 27., 17:11
Aggályosnak tartotta, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) három hónappal a választási kampány kezdete előtt akarja módosítani a választójogi törvényt, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) olyan jelzéseket tesz, amelyek arra utalnak, hogy nem akarja ezt megakadályozni.
Magyarellenes koalícióktól tartanak
Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ által megszerezhető polgármesteri mandátumok mintegy tíz százaléka múlik azon, hogy egy- vagy kétfordulós lesz a polgármester-választás. Két forduló esetén ugyanis magyarellenes koalíciók alakulhatnak a második fordulóra a versenyben maradt RMDSZ-es jelöltekkel szemben.
Az RMDSZ elnöke úgy vélte, a parlamenti többséget adó Szociáldemokrata Pártnak bizalmatlansági indítványt kellett volna kilátásba helyeznie a Cioloș-kormánnyal szemben, ha a kabinet sürgősségi kormányrendelettel módosítaná a választási törvényt. Hozzátette, egy ilyen bizalmatlansági indítványt az RMDSZ is megszavazna.
Nem támogatják a közös listát Marosvásárhelyen
Kelemen Hunor elmondta, többek között a választási törvény egyik pontatlansága miatt nem támogatja, hogy Marosvásárhelyen a magyar pártok összefogása a közös polgármesterjelölt-állításon túl közös önkormányzati jelöltlistájára is kiterjedjen. A törvény egyik cikkelye ugyanis arról rendelkezik, hogy a kisebbségi szervezetek csak a saját választási jelük alatt állíthatnak jelöltlistát. Hozzátette, hogy – bár a kitétel ellentmond a törvény más rendelkezéseinek – ha a marosvásárhelyi magyarság koalíciós listát állítana, azt kockáztatná, hogy ellenfelei egy bírósági eljárás által kiiktatják a magyar jelöltlistát a választási versenyből.
Továbbra is Ráduly Róbert indulását támogatják Csíkszeredában
Kelemen Hunor kijelentette: bátorítja Ráduly Róbertet, Csíkszereda tavaly lemondott polgármesterét, hogy vállaljon újabb jelöltséget. Hozzátette azonban, hogy az esetleges indulása kockázatot is jelentene, mert ha a jelöltállítás és a választás közötti időszakban születne olyan ítélet a hivatali visszaéléssel vádolt Ráduly Róbert ügyében, amely eltiltja őt a köztisztségek vállalásától, az RMDSZ polgármesterjelölt nélkül maradna.
A nyilvánosság eszközeivel a kisebbségi jogokért
A szövetség elnöke megállapította, hogy Romániában az elmúlt időszakban az igazságszolgáltatást használták fel a kisebbségi jogok szűkítésére. Példaként a székely zászló és a Községháza feliratok elleni perek sokaságát említette. Ezt azért tartotta veszélyesnek, mert a bírósági döntéseket a világon mindenütt végre kell hajtani, a politikusoknak nincsenek eszközeik az ellenük való fellépésre. Hozzátette, az RMDSZ csakis a nyilvánosság eszközével, a hazai és a nemzetközi közvélemény tájékoztatásával képes harcolni a bíróságok jogokat beszűkítő gyakorlata ellen.
Saját belátás szerinti részvétel a székely szabadság napi tüntetésen
Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, az RMDSZ idén is a tagjaira, tisztségviselőire bízza, hogy eleget tesznek-e a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) meghívásának, és részt vesznek-e a Székely Szabadság Napján március 10-én Marosvásárhelyen tartandó tömegmegmozduláson. Hozzátette, az RMDSZ március 15-én szervez ünnepi rendezvényeket.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!