
Még a bukaresti koalíción belül is visszafogottan reagáltak Călin Popescu Tăriceanunak, a szenátus elnökének hét végi kezdeményezésére, miszerint váltsák le a második mandátuma végéhez közeledő Traian Băsescu államfőt.
2014. szeptember 07., 17:412014. szeptember 07., 17:41
Noha a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) nemrég távozott, Liberális Reform Párt (PLR) néven új politikai alakulat alapított politikus két héttel ezelőtt még csak elméletben vázolta az államelnök menesztését célzó javaslatát, ezúttal ismertette annak konkrét forgatókönyvét is.
Tăriceanu – aki az államfő után a felsőház vezetőjeként a második legfőbb közjogi méltóságnak számít az országban – szerint a parlamentnek szeptember 23-án kellene elfogadnia a Băsescu tisztségéből való felfüggesztését kimondó határozatot, az ügydöntő népszavazást pedig november 2-ára, az államfőválasztás első fordulójának napjára kellene kiírni. Ezáltal szerinte könnyen teljesíteni lehetne a referendum érvényességéhez szükséges ötven százalékos részvételi küszöböt.
A volt kormányfő azzal vádolja Traian Băsescut, hogy tavaly és idén sorozatosan áthágta az alkotmányt. Emlékeztet a parlament által júniusban megszavazott, az államfő lemondását követelőt politikai nyilatkozatra, amelyben a törvényhozás megállapítja: fivére korrupciós ügye miatt Băsescu „többet nem méltó arra, hogy biztosítsa az elnöki tisztség tekintélyét, függetlenségét és legitimitását”.
Tăriceanu úgy véli, az elnök a múlt héten is áthágta az alkotmányt és túllépte hatáskörét, amikor – állítása szerint – „közvetlenül beavatkozott” Jean Claude Junckernél, az Európai Bizottság elnökénél azért, hogy ne a Ponta-kormány jelöltje szerezze meg a Romániának járó uniós biztosi tisztséget. Mint ismert, az idei államfőválasztáson maga Tăriceanu is indul függetlenként, miniszterelnöki mandátuma alatt (2004–2008) pedig állandó konfliktusban állt korábbi szövetségesével, Traian Băsescuval.
Az államfő a hét végén úgy reagált: nem tart az újbóli menesztését célzó kezdeményezéstől, egyúttal arra figyelmeztette politikai ellenfeleit, hogy hamarosan ő is beszáll a választási kampányba, ahol „hatalmas az újjáéledési képessége”.
Ludovic Orban, a PNL alelnöke határtalan hülyeségnek, alkotmányos aberrációnak, míg Klaus Johannis, az alakulat jelenlegi vezetője szemfényvesztésnek nevezte az alakulat volt vezetőjének akcióját. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke úgy vélekedett, az államfő felfüggesztését célzó döntés „bármely másodpercben” aktuális lehet, ám a referendum érvényességéről szóló hatályos jogszabály miatt jelenleg nehezen kivitelezhető. „Bármikor megtörténhet, hiszen Băsescu akkor is megszegi az alkotmányt, amikor levegőt vesz. De a sikerhez pragmatikus hozzáállás kell” – fogalmazott a közigazgatási miniszter.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva szombaton Tăriceanu kampányfogásának nevezte a kezdeményezést, amelyet a szövetség nem támogat. Traian Băsescut eddig kétszer, 2007-ben és 2012-ben próbálták elmozdítani posztjáról, ám parlamenti felfüggesztése ellenére a leváltását célzó referendumok mindkét alkalommal érvénytelennek bizonyultak.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!