
Fotó: Veres Nándor
Hivatali visszaéléssel és okirat-hamisítással gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Tánczos Barnát, az RMDSZ Hargita megyei szenátorát, akit pénteken idéztek be kihallgatásra.
2014. november 07., 11:052014. november 07., 11:05
2014. november 07., 19:202014. november 07., 19:20
Tánczos Barnát délelőtt 10 órára idézték be. A szenátor a DNA bukaresti székházánál már a jelzett időpont előtt megjelent, ekkor azonban még nem kívánt nyilatkozni arról, hogy milyen minőségben és ügyben hallgatják ki.
Mintegy másfél óra után, fél 12-kor távozott a kihallgatásról, a sajtó jelenlévő képviselőit arról tájékoztatva, hogy egy 2005 és 2006 között – amikor az Állami Birtokok Ügynökségének (ADS) elnöki tisztségét töltötte be – zajlott ügyben gyanúsítottként hallgatták ki, hivatali visszaélés miatt.
Kihangsúlyozta, nem emeltek vádat ellene. Az üggyel kapcsolatban hozzátette, az iratcsomót még nem olvasta, a részleteket sem ismeri. Várhatóan jövő héten tesz nyilatkozatot az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál.
FRISSÍTÉS – A DNA közleményben tudatta, Tánczos Barnát és hivatali utódját, Daniel Drăgant többrendbeli hivatali visszaéléssel és többrendbeli okirat-hamisítással gyanúsítják. Az ügyészség szerint a hivatal vezetői törvénytelenül minősítettek visszaszolgáltathatónak egyes, Bukarest határában fekvő telkeket. Ezzel 16 millió lejes kárt okoztak a Băneasai Gyümölcstermesztési Kísérleti Állomásnak.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!