Mircea Duşa belügyminiszter úgy véli, a választási irodáknak el kellene távolíttatniuk azokat a propagandaanyagokat, amelyek Székelyföld területi autonómiájára utalnak.
2012. november 25., 17:502012. november 25., 17:50
2012. november 25., 18:512012. november 25., 18:51
Az újabb Hargita megyei képviselői mandátumra pályázó szociáldemokrata politikus egy gyergyótölgyesi kampánygyűlésen elmondta: az emberek azt várják el a képviselő- és szenátorjelöltektől, hogy a munkahelyekről, a fizetésekről beszéljenek, nem pedig az autonómiáról. A belügyminiszter megjegyezte, az RMDSZ és az EMNP választási plakátjai sértők a térség románsága számára.
„Mindkét párt jelöltjeinek meg kell érteniük, hogy román parlamenti mandátumra pályáznak, nem pedig az úgynevezett Székelyföld parlamentjébe” – jelentette ki a belügyminiszter. Duşa hozzátette, a magyar képviselők is arra az alkotmányra esküsznek fel, amelynek első cikkelye kimondja: Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. „Be kell tartaniuk az esküjüket” – nyomatékosította Duşa.
Azt is megemlítette, hogy már csak pár nap van hátra december elsejéig, Románia nemzeti ünnepéig, és „meglehet, a Hargita és Kovászna megyei románok azt a kérdést teszik fel maguknak, szükséges-e tiltakozó megmozdulásokat szervezniük az autonomista megnyilvánulások ellen”.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!