
Fotó: Kristó Róbert
Kezdetben alig tíz, de most már naponta több száz levél érkezik a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez (RMPSZ) a Szülőföldön magyarul program keretében nyújtott támogatások igénylésére.
2015. március 22., 19:122015. március 22., 19:12
Március 10-étől lehet igényelni a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásokat, illetve a hallgatói támogatást a 2014-2015-ös tanévre a Szülőföldön magyarul program keretében. A romániai igényléseket összegyűjtő RMPSZ csíkszeredai székhelyére eddig 1600 igénylés érkezett be – tájékoztatott a programot koordináló Bartolf Hedvig. Közölte, fokozatosan emelkedett az igénylések száma.
A feldolgozást még nem kezdték el az RMPSZ-nél, az erre a munkára alkalmazott személyzet április elsején kezd dolgozni: felbontják a leveket, ellenőrzik, iktatják az iratokat és bevezetik az elektronikus rendszerbe az adatokat. Bartolf Hedvig arra kérte a támogatásokat igénylő szülőket, hogy minden kért adatot írjanak be az űrlapokba. Fontos, hogy minden dokumentumot egy borítékba helyezzenek el a pályázók, és arra is felkérik a szülőket, hogy ne hagyják utolsó pillanatra a támogatás igénylését.
A nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás értéke 17 200 forintnak, a hallgatói támogatás pedig 2800 forintnak megfelelő lej. A támogatásokat a magyar nyelvű képzésben részt vevő óvodások, iskolások szülei, továbbá egyetemisták igényelhetik. Az igénylési időszak április 24-én ér véget. A beérkezett kérelmeket az RMPSZ feldolgozza és az igényléseket felterjeszti a támogatást odaítélő Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, amely döntési javaslatát a Bethlen Gábor Alap bizottságához nyújtja be. Akinek megítélik a támogatást, az – ahogy az előző években is – banki átutalással kapja meg pénzt.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!