Szobor Bethlen Gábornak

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egész alakos szobrát avatták fel szerdán Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében, a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján.

MTI

2013. október 23., 21:202013. október 23., 21:20

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szoboravató ünnepségen mondott beszédében Bethlen Gábor életének és fejedelemségének a tanulságaként fogalmazta meg, hogy bármilyenek is a körülmények, mégis lehet, mégis érdemes tenni. Hozzátette, akkor is lehet, ha a geopolitikai viszonyok nem kedvezőek, akkor is, ha erős a belső viszály. „Néhány nappal a székelyek nagy menetelése előtt, bízzunk abban, hogy mégis lehet, mégis érdemes. (...) Fel kell ismernünk, hogy az életünkkel, a munkánkkal tartozunk a népünknek, a családunknak, a jövőnknek” – jelentette ki a miniszter. Úgy vélekedett, a „mégis lehet” üzenete egyaránt érvényes volt Bethlen Gábor korára, 1956-ra, a magyar forradalom korára, és 1989-re, a diktatúrát megdöntő romániai népfelkelés idejére. Balog Zoltán szerint Erdély nagy fejedelmének szobra azt is üzeni, hogy arra érdemes menni, amerre együtt tud haladni a közösség.

Az ünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a szoborállító Bethlen Gábor Alapítvány elnöke büszkeségre buzdította a több száz fős hallgatóságot, amiért voltak olyan magyar államférfiak, akik példát adtak vallási és nemzeti türelemből. Megemlítette, hogy Bethlen Gábor adott az erdélyi románoknak anyanyelvükön írt bibliát. „Nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – idézte Bethlen Gábor jelmondatát. „Ma a budapesti Békemenettel, a székelyek vasárnapi nagy menetelésével kell tenni, hogy végre vegye tudomásul Európa a magyarság jogos szabadságigényét, amit nemzetünk 1848-49-ben, majd 1956-ban vérrel szentesített” – tette hozzá.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is mához szóló üzenetet fogalmazott meg. „Van-e ma magyar ügy, amelyik felülemelkedik a csoportérdekeken” – tette fel a kérdést. Képletesen arra kérte a nagy fejedelmet, hogy fél szemmel tekintsen a templom mögé is, ahol az egyháztól elsajátított telken az egyház akarata ellenére a templomot elcsúfító sportlétesítmény épül.

A székelyek nagy menetelésére Böjte Csaba ferences szerzetes is kitért beszédében. Felidézte, hogy az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést 1857-ben magyarok tízezreinek Mariazellbe vezető zarándoklata előzte meg. Ferenc József osztrák császár ennek hatására „rúgta ki a belügyminiszterét”, és kezdett párbeszédet a magyarokkal. „Higgyünk abban, hogy a párbeszéd mindent megold. (...) Higgyünk abban, hogy érdemes kibontani a zászlót, érdemes elindulni alatta” – fogalmazott Böjte Csaba.

A közadakozásból felállított Bethlen Gábor szobrot, a fejedelem nevét viselő alapítvány ügyvivő kurátora, Bakos István adta át „az idők végezetéig” szóló megőrzésre az Erdélyi Református Egyházkerületnek. A szobor Péterffy László szobrászművész alkotása. Balog Zoltán miniszter a díszvendége annak a fogadásnak is, amelyet Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa szervez a nemzeti ünnepen szerda este.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés