
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint a román hatóságok meghamisították, a törvényhozási eljárásban az eredeti céljaival és szellemével ellentétes módon használták fel az Európa Tanácsnak (ET) a területi autonómiára is kiterjedő 1201/1993-as ajánlását.
2012. október 01., 19:152012. október 01., 19:15
2012. október 01., 20:472012. október 01., 20:47
Az SZNT közleménye szerint kimeríti az okirat-hamisítás bűncselekményének tényálladékát, és megkérdőjelezi az egész jogalkotási eljárás törvényességét az a mód, ahogy a román Törvényhozási Tanács – a parlament konzultatív szerve – véleményezte a székelyföldi területi autonómia statútumának törvényjavaslatát. A törvénytervezetet 2005 decemberében nyújtotta be az RMDSZ két politikusa a parlamentben, és több évi halogatás után szeptember 25-én utasította el vita nélkül a törvényhozás felsőháza. Izsák Balázs közleményéből kiderül, az SZNT állandó bizottsága elemezte a Székelyföld autonómia-statútumának a szenátus általi elutasítása után kialakult helyzetet. Megállapította, hogy a szenátusi szavazáson az RMDSZ négy szenátora mellett a PSD egyik szenátora is igennel szavazott, valamint a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy-egy szenátora tartózkodott. Az SZNT nehezményezte, hogy a törvénykezdeményezéshez csatolt véleményezések közül csak a Törvényhozási Tanácsé, valamint a közigazgatási szakbizottság és a jogi szakbizottság közösen kiadott véleményezése tartalmaz érdemi indoklást, más véleményezők indoklás nélkül utasították el a kezdeményezést.
Az SZNT úgy véli, a Törvényhozási Tanács véleményezése tudatos és rosszindulatú torzításokat tartalmaz. „Szerzőjük azt sem veszi észre, hogy az idézett és kifogásolt részek szó szerint megtalálhatók a Regionális Autonómia Európai Chartájában\" – áll az állásfoglalásban.
„Ezek után egyenesen cinikus, hogy a Törvényhozási Tanács a nemzetközi jogra hivatkozik, nem releváns általánosságokat idézve az Európa Tanács 1334/2003 számú ajánlásából, miközben tudatosan elhallgatja a legfontosabbat, hogy az ajánlás a központi hatalom és a nemzeti közösség közötti feszültségek megelőzésének demokratikus eszközeként ajánlja a területi autonómiát!” – áll az SZNT állásfoglalásában. Az SZNT úgy véli, hogy a Törvényhozási Tanács meghamisította és átírta az Európa Tanácsnak a területi autonómiát is rögzítő 1201/1993 számú ajánlását, hogy abból a kisebbségek kollektív jogainak a tagadását lehessen érteni, holott az idézett rendelkezés ennek éppen az ellenkezőjét tartalmazza.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!