
Az autonómia ügye melletti összefogásra szólította fel Izsák Balázs az erdélyi magyarság két államfőjelöltjét, Kelemen Hunor szövetségi elnököt és Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökét.
2014. augusztus 18., 17:172014. augusztus 18., 17:17
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azt kérte a jelöltektől, hogy mindketten használják az Egymillió szavazatot az autonómiára! jelmondatot, világossá téve, hogy a Székelyföld autonómiája olyan cél, amely a máskor versenyben álló magyar pártokat is összefogja.
Az SZNT elnöke felkérte a két államfőjelöltet, nyilatkozatban erősítsék meg, hogy elfogadják a viták felett álló, közös alapként a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumát, és közös jelképként a Székelyföld tíz éve ismert és elterjedt zászlaját, illetve címerét.
Izsák Balázs úgy vélekedett: a romániai elnökválasztás páratlan lehetőséget kínál a Székelyföld autonómiája iránti közösségi igény minden eddigi mértéket meghaladó felmutatására.
„Arra van szükség mindössze, hogy a két magyar jelölt egymást kiegészítve, esetenként egymás érveit megerősítve magyarázza el a kampány során többségi honfitársainknak, hogy a Székelyföld területi autonómiája nem sérti sem Románia, sem a székelyföldi románok érdekeit, mi több, ez az egész ország lakosságának a javát szolgálja. Ha képesek vagyunk a Székelyek Nagy Menetelésének összefogását a romániai elnökválasztáson is megismételni, joggal számíthatunk arra, hogy minden eddiginél több magyar szavazót sikerül mozgósítanunk” – írta felhívásában a Székely Nemzet Tanács elnöke.
A romániai magyar érdekképviselet csak a kommunista diktatúra bukása után, 1990-ben kapott több mint egymillió szavazatot, az akkor még 1,7 milliós magyarságtól. A 2012-es parlamenti voksoláson az RMDSZ szenátorjelöltjeire csaknem 390 ezren, az EMNP szenátorjelöltjeire pedig közel 60 ezren voksoltak. Amint arról beszámoltunk, ahhoz, hogy egy államfőjelölt felkerüljön a szavazólapra, kétszázezer támogató aláírást kell összegyűjtenie.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!