
Egy interneten közzétett videofelvétel szerint a szíriai lázadók kivégezték Bassár el-Aszad több hívét az ostromlott Aleppó városában.
2012. augusztus 01., 18:052012. augusztus 01., 18:05
A YouTube videómegosztó portálon kedden megjelent felvételen jól látható, amint fegyveres lázadók a damaszkuszi rezsimmel szemben álló Szabad Szíriai Hadsereget éltetik, majd egy Aszad elnökhöz közelálló törzs foglyul ejtett tagjait kivégzik. A felvételen az egyik fogoly arca csupa vér, és a férfi csaknem teljesen meztelen. A fegyveresek a foglyokat a falhoz állították, majd agyonlőtték.
Egy londoni székhelyű, az emberi jogok szíriai érvényesülésével foglalkozó szervezet számolt be arról, hogy a felvételen látható foglyok egy Aszad elnökhöz hű törzs tagjai voltak. A szervezet szóvivője szerint a szóban forgó törzs támogatta a szíriai kormányerők Aleppó ellen indított ostromát, és tagjai a hadsereg mellett harcoltak. A szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a háborús foglyok kivégzése a nemzetközi jogba ütközik, és súlyos bűncselekménynek számít.
Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet az elmúlt hetekben már több alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy mind a kormányerők, mind az ellenzék kivégzéseket hajt végre. Az Európai Bizottság válságkezelési felelőse, Krisztalina Georgieva szerint az ország a volt Jugoszláviában tapasztalt borzalmakra emlékeztető humanitárius tragédia felé sodródik. Brüsszelben kiadott közleményében a bolgár biztos emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi előírások a belháborút vívó feleket is kötelezik a nem harcolók, különösképpen a nők és a gyermekek kímélésére. Bassár el-Aszad szíriai elnök szerdai beszédében azt állította, hogy a külföldi ellenséges erők „belső ügynököket” használnak fel az ország stabilitásának aláásására.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!