Szijjártó: magyar érdek a jószomszédi viszony

A szomszédos országokban élő magyaroknak az az érdekük, hogy zökkenőmentes legyen a viszony Magyarország és az adott ország között – mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.

Hírösszefoglaló

2014. december 30., 17:392014. december 30., 17:39

Ehhez az kell, hogy közös sikerek kössék össze az országokat, így olyan bizalom alakulhat ki, amely lehetővé teszi a nehéznek tűnő kérdések rendezését.

Példaként említette, hogy Szlovákiával határátkelőket építenek, és szorosra fűzik a határ menti gazdasági együttműködést. Románia stratégiai partner, Németország után a második legfontosabb exportpiaca Magyarországnak, de nagy munkát kell végezni azért, hogy az ottani magyar közösség élete szempontjából érezhető javulást érjenek el.

A magyar–szerb kapcsolatokat harmonikusnak nevezte, kiemelve: a történelmi megbékélés az együttműködés minden területének kedvez. A szomszédos országok közül Ukrajnában a legnehezebb a helyzet – mondta. Magyarország érdeke, hogy mielőbb, tárgyalásokkal lezárják a konfliktust. A gyors, tárgyalásos megoldás egész Európa érdeke, mert hosszú távon szüksége van „korrekt, egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló” együttműködésre Oroszországgal – mutatott rá.

A miniszter azt is elmondta: jelenleg a felénél tart a magyar külpolitika átalakítása; a fő feladat a nemzetgazdasági érdekek hatékony érvényesítése. A világ alapvetően megváltozott, a külpolitikának is más a funkciója, mint korábban, a magyar külpolitikát alapjaiban kellett megváltoztatni intézményileg és hozzáállásban – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A legfontosabb változtatást a kormány már elvégezte azzal, hogy a külgazdaságot és a kultúrdiplomáciát összekapcsolta a külüggyel – tette hozzá.

Kiemelte: az új, pragmatikus magyar külpolitikának a nemzetgazdasági érdekek képviseletére kell összpontosítania. Továbbra is a legjobb színvonalon el kell végezni a klasszikus diplomáciai feladatokat, de ez a továbbiakban már nem cél, hanem eszköz a gazdasági érdekek érvényesítésének megalapozásához.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés