
Fotó: Boda L. Gergely
A képviselőház megszavazta a környezetvédelmi törvény módosítását, amely a jelenlegi jogszabályt szigorítja azzal, hogy a városi polgármesteri hivatalok számára kötelezővé tenné a megyei környezetvédelmi hatóságok bevonását, amennyiben fakivágásokat terveznek.
2014. június 03., 20:502014. június 03., 20:50
Borbély László képviselő, a törvénymódosítás kezdeményezője rámutatott: a törvénytervezet kimondja, a helyi környezetvédelmi hatóságok engedélye nélkül ezentúl egyetlen városi önkormányzat sem hozhat döntést fakivágásokról.
„Az a tény pedig, hogy a kormány és a környezetvédelmi szaktárca mellett a kezdeményezést mindenik politikai alakulat támogatta, azt jelzi, hogy a felelőtlen fakivágások több megyében problémát jelentenek, a városi vezetők sok helyen visszaélnek az egészséges környezetet támogatni hivatott előírásokkal” – fejtette ki plénumi felszólalásában Borbély László.
Az RMDSZ politikai alelnöke elmondta továbbá, Marosvásárhelyen a városvezetés részéről több alkalommal is visszaélést tapasztalt a zöldövezetekkel való gazdálkodással kapcsolatban, ezért is tartotta fontosnak a hivatalos fellépést az indokolatlan fakivágások ellen.
„Meggyőződésem, hogy egyetlen fa kivágását sem kellene jóváhagyni, kivéve ha az veszélyezteti a járókelők épségét, vagy a város számára fontos projektek megvalósítása függ tőle. A törvénytervezetben megfogalmazott módosítás egyrészt erre jelent megoldást, másrészt pedig a megyei és helyi önkormányzatok környezetvédelmi bizottságainak munkáját is segíteni fogja, hiszen világos törvényes fogódzót nyújt a visszaélésekkel szemben” – magyarázta Borbély László.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!