Országos szinten körülbelül 1200 szennyezett terület kármentesítését kell elvégezni – véli Borbély László környezetvédelmi miniszter. Hozzátette, a minisztérium szakemberei elkészítették az adott területek kármentesítési stratégiáját, és pénzalapokat is sikerült elkülöníteni. 2015-ig 170 millió euró áll a rendelkezésre kármentesítés céljából.
2011. szeptember 07., 16:592011. szeptember 07., 16:59
2011. december 20., 20:202011. december 20., 20:20
A miniszter munkalátogatáson vett részt az oarjai üzemnél, melynek feladata a piteşti-i Arpechim iszaptározójának megtisztítása. Értékelni tudom az itteni befektetést, hiszen a szennyezett területek kármentesítése környezetvédelmi szempontból is elsődleges fontosságú. Reményeim szerint a közeljövőben megnő azoknak a beruházóknak a száma, akik ebbe a területbe fektetnek be – emelte ki a miniszter.
A komplex tisztítási munkálatok értékével kapcsolatosan Borbély elmondta: a központi költségvetés által biztosított pénzalap nem elegendő ezeknek a munkálatoknak a finanszírozására, éppen ezért elsődleges prioritás, hogy 2013 után több uniós forrást hívjanak le ilyen munkálatok támogatására.
A találkozó alkalmával Borbély László fontosnak tartotta kiemelni, hogy a közeljövőben a minisztérium szigorítani fogja a környezetvédelmi engedélyek kibocsátási feltételeit.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!