
Fotó: Veres Nándor
Bukovinai székely közösségi házat avattak szombaton Szekszárdon, a székelyek Bácskába érkezésének 75. évfordulóján.
2016. június 18., 22:372016. június 18., 22:37
Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az átadáson mondott köszöntőjében hangsúlyozta: nincs a magyarságnak még egy olyan csoportja, amelynek annyiszor kellett megtapasztalnia az állandó üldöztetést, mint a bukovinai székelység.
Emlékeztetett, az 1764-es madéfalvi veszedelem után először Moldvába, majd Bukovinába kerültek, ott érte őket Magyarország hazahívó szava. Az utolsó vasúti szerelvény, amely a Bácskába szállította őket, 1941. június közepén érkezett meg. Nem sejtették, hogy néhány éven belül azt az otthonukat is el kell hagyniuk – jegyezte meg.
„A székelyek magukban hozták Bukovinából azt a lelki örökséget, amit a székelységükhöz, magyarságukhoz való szüntelen ragaszkodásuk jelent” – mondta. Úgy fogalmazott, ez a kultúra kovásszá vált mindenhol, ahová megérkeztek. A székelyek iskolát alapítottak, templomot emeltek, közösségük alapjául az összetartozást tették.
A most elkészült közösségi ház segíti a szekszárdi székelyeket a gyarapodásban, és lehetőséget ad arra is, hogy székely testvéreikkel tartsák a kapcsolatot, együtt ápolják a magyarságon belüli egyedi kultúrájukat – jegyezte meg.
A madéfalvi veszedelem után Csíkből elmenekült székelyek Bukovinában telepedtek le, és másfél évszázadon át éltek a soknemzetiségű régióban. Egy részüket a 19. század végén az Al-Dunához telepítették át, majd 1941-ben mintegy 4500 székelyt a Bácskába. Utóbbiak végül Magyarországon, többek között völgységi településeken, később a tolnai megyeszékhelyen találtak új otthonra.
A Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete 2010-ben alakult, jelenleg 110 tagja van. 2013-ban az újvárosi katolikus templom közelében székely emlékparkot hoztak létre, itt hat kopjafa áll az öt bukovinai falu – Andrásfalva, Hadikfalva, Istensegíts, Fogadjisten, Józseffalva – és a hazatérés emlékére.
A most átadott, közel száz négyzetméteres közösségi házban kialakítottak egy székely tájszobát is, ahol az egyesület tagjainak gyűjtéséből származó bukovinai bútorok, viseletek, szőttesek láthatók.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!