Számon kérik Románián a kisebbségi jogokat az amerikai magyarok

Az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) feljegyzésben szólította fel ismételten az amerikai Helsinki Bizottságot, hogy június 27-ig nyilvánosan és bizalmasan is vesse fel a romániai egyházi és közösségi javak, beleértve a levéltárak igazságos és azonnali visszaszolgáltatásának kérdését.

2013. június 19., 15:182013. június 19., 15:18

Az AMSZ vezetőségének három tagja memorandumban emlékeztette a Helsinki Bizottságot arra, hogy a április 25-i közös megbeszélésükön az amerikai magyar szervezet képviselői hangot adtak aggályaiknak azon veszélyek miatt, amelyek a Közép- és Kelet-Európa néhány országában „a magyar kisebbség ellen irányuló vagy az azt érintő diszkriminatív lépésekből és eljárásokból fakadóan, veszélyeztetik a demokráciát és az emberi jogokat”. A dokumentumban Koszorús Ferenc, az AMSZ elnöke, Segesváry Lajos politikai tanácsadó, a nemzetközi kapcsolatok bizottságának tagja, valamint Bryan Dawson ügyvezető elnök a végre nem hajtott romániai restitúcióra és Románia tervezett közigazgatási újrafelosztására hívta fel a Helsinki Bizottság figyelmét, s kérte, hogy sürgősen kezelje a problémákat. Az AMSZ memoranduma emlékeztetett rá, hogy június 13-án az amerikai képviselőház egy húszfős, kétpárti csoportja levélben kérte John Kerry külügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza az egyházak 1945 után elkobzott javait. Egyebek közt kérték az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy az Egyesült Államok tájékoztassa a román kormányt arról: szándékában áll figyelemmel követni a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogával kapcsolatos ügy fejleményeit, valamint a Markó Attila, Marosán Attila és Silviu Clim ellen folytatott bírósági eljárást. A bukaresti legfelsőbb bíróság június 27-én dönt a három elítélt sorsáról, az AMSZ ezért sürgeti, hogy az amerikai Helsinki Bizottság eddig az időpontig cselekedjen.

Az AMSZ vezetői emellett felhívták a demokratikus, gazdasági és emberi jogok helyzetének alakulását az EBESZ tagállamaiban figyelemmel kísérő testület figyelmét, hogy a tervezett romániai közigazgatási újrafelosztás „tovább csökkentené a magyarok azon képességét, hogy hatékonyan részt vegyenek a közügyekben”. A memorandum hangsúlyozta, hogy a „Ponta-rezsim az átszervezés álcája alatt arra készül, hogy a magyar többségű régiókat újonnan kialakított, román többségű (területi) alegységekbe olvassza bele”. „Ez megfosztaná a magyarokat a helyi közigazgatástól és a kulturális autonómiától” – hangzott az amerikai Helsinki Bizottsághoz intézett feljegyzés. A memorandum szerzői kitértek arra, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok többsége ellenzi az új átszervezést és emlékeztettek arra, hogy ilyet utoljára Ceauşescu tett, amikor a „homogenizáció” jelszavával egy tollvonással megszüntette a Magyar Autonóm Tartományt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés