Speciális nyugdíj-kiegészítést szavaztak meg maguknak a törvényhozók

Elfogadta a parlamenti képviselők és szenátorok speciális nyugdíj-kiegészítéséről szóló törvénymódosítást kedden a parlament két házának együttes ülése.

MTI

2015. június 16., 15:442015. június 16., 15:44

2015. június 16., 16:112015. június 16., 16:11

A jogszabály szerint a romániai törvényhozók a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése után a parlamenti mandátumuk idejével arányos juttatást kérhetnek a parlamenttől, a rendes nyugdíjuk kiegészítéseként. A pótlék három teljes mandátum (vagyis 12 év) parlamenti tevékenység felett már nem növekszik: a legnagyobb parlamenti nyugdíj-kiegészítés így mintegy 4000 lej lehet.

A tervezet kezdeményezői között eredetileg kormánypárti és ellenzéki törvényhozók egyaránt voltak, miután azonban a sajtó bírálni kezdte a törvényhozók „önzését és kapzsiságát”, a liberális ellenzék visszavonta aláírásait, és nemmel szavazott.

A kezdeményezők nevében Anghel Stanciu szociáldemokrata képviselő a „parlament visszavételére” szólította fel a törvényhozókat és azzal érvelt, hogy nem lehet erős, a korrupció kísértésének ellenálló törvényhozása az országnak, ha a parlamenti juttatások nem vonzóak.

Kerekes Károly, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője, aki 1990 óta tagja a bukaresti parlamentnek, arra emlékeztette társait, hogy 2010-ben a gazdasági válság idején hétféle speciális nyugdíjat (köztük a törvényhozóit) töröltek el, egyedül a bírákét „mentette meg” az alkotmánybíróság, akik - statútumuk szerint - 25 ezer lejes öregkori juttatásra számíthatnak.

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szerint már csak ez a törvény hiányzott ahhoz, hogy a bukaresti parlamentbe vetett bizalom minden más közintézménynél alacsonyabb szintre süllyedjen: szerinte ez a bizalmi szint magát a demokráciát veszélyezteti.

A parlamenti külön nyugdíj visszahozása azt követően került a román sajtó célkeresztjébe, hogy a módosítás egyik liberális kezdeményezője, Vasilica Steliana Miron azzal példálózott: a férje tartja el, mert szenátori fizetése fodrászra sem elég.

Romániában egy törvényhozó 5 ezer lej körüli fizetést kap, ám ennek mintegy kétszeresét költheti képviselői vagy szenátori irodája működtetésére, továbbá úti- és szállásköltségei jelentős részét is elszámolhatja. Erre alapozva a România Liberă című lap egy 2011-ben készült összehasonlítás nyomán arra a következtetésre jutott, hogy – bár a magyar törvényhozóknak nagyobb a fizetésük – a román államnak háromszor annyiba kerül egy törvényhozó, mint Magyarországnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál
2026. február 19., csütörtök

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi

Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi
2026. február 17., kedd

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét

Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány

Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány
2026. február 14., szombat

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz

A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz
2026. február 13., péntek

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban

George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban
Hirdetés
2026. február 09., hétfő

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz
2026. február 09., hétfő

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban

Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban
2026. február 06., péntek

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit

A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit
Hirdetés