Sorra robbantak fel a gázpalackok

Egy nyolcszáz gázpalackot szállító teherautó kapott lángra Bodzavásártól mintegy 30 kilométerre, Mihăilești község bejáratánál, az E85-ös európai úton pénteken délelőtt. A szállítmány több mint fele és a tehergépkocsi megsemmisült, miután a gázpalackok elkezdtek felrobbanni.

Székelyhon

2016. június 10., 20:492016. június 10., 20:49

2016. június 10., 20:522016. június 10., 20:52

A Digi24 hírtelevíziónak Buzău megye prefektusa, George Sava elmondta, a Bukarest felől Bodzavásár irányába közlekedő nyerges vontató egyik gumiabroncsa robbant el, majd kapott lángra, a tűz pedig átterjedt a félpótkocsin szállított nyolcszáz gázpalackra. A teherautó vezetője azonnal értesítette a tűzoltókat, akik nyolc bevetési járművel és két rohammentő-egységgel (SMURD) vonultak a helyszínre.

Tizenkét éve tizennyolc halálos áldozat

A péntek délelőtti szerencsétlenség a 2004. május 24-én bekövetkezett, tizennyolc halálos áldozatot követelő robbanástól alig 3–400 méterre történt. Tizenkét éve egy húsz tonna ammónium-nitrátot (műtrágyát) szállító kamion borult fel, majd kapott lángra Mihăilești mellett. A hatalmas mennyiségű műtrágya a tűzoltók, rendőrök és tudósítók kiérkezése után felrobbant. A detonáció egy hat és fél méter mély, több mint húsz méter átmérőjű krátert vájt, megrongálva több villanyoszlopot és közel két tucat lakóházat. A robbanásban tizennyolcan – tűzoltók, rendőrök, helybéliek és tudósítók – vesztették életüket, tizenhárman súlyosan megsérültek.

Az utat több órára lezárták, a forgalmat elterelték. A lángok a lakóházaktól alig ötven méterre csaptak fel, ezért húsz épületből több mint ötven embert evakuáltak.

A tűzoltóság Agerpres hírügynökségnek adott tájékoztatása szerint személyi sérülés nem történt, a tüzet mintegy két óra alatt sikerült megfékeznie a hatvan kivezényelt tűzoltónak.

A nyolcszáz, a szerencsétlenséget megelőzően Dâmbovița megyében cseppfolyós gázzal feltöltött palack hatvan százaléka semmisült meg a hírügynökség értesülése szerint. A teherautó teljesen kiégett.

Az órákra lezárt útszakaszon 17 óra 46 perckor helyreállt a forgalom, miután a helyszínt és a környéket a tűzoltóság egy különleges egysége átvizsgálta.

A történtek körülményeit vizsgáló ügyészek a sofőrt, illetve a szállítócég vezetőjét kihallgatták, az ügyben gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi előírások figyelmen kívül hagyása miatt indítottak kivizsgálást – írja az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés