
Sorin Cîmpeanu oktatásügyi minisztert nevezte ki csütörtökön Románia ideiglenes miniszterelnökévé Klaus Johannis államfő.
2015. november 05., 12:032015. november 05., 12:03
2015. november 05., 12:362015. november 05., 12:36
Az elnök az alig egyperces sajtónyilatkozatában bejelentette: megkapta és elfogadta Victor Ponta miniszterelnök lemondását. Hozzátette, csütörtökön és pénteken elkezdi a tanácskozásokat a parlamenti pártokkal. Újdonságként jelentette be, hogy a civil társadalom, és az elmúlt napok utcai megmozdulásainak a hangadóival is tanácskozni kíván, mielőtt meghozná döntését az új miniszterelnök-jelölt személyéről.
„Láttam önöket, hallottam önöket, tekintettel leszek az elvárásaikra!” – szólt Klaus Johannis azokhoz, akik kedden és szerdán az utcára vonultak Románia nagyvárosaiban. Elégedetten állapította meg, hogy a tömegmegmozdulások békések voltak.
Az 1968-ban született Sorin Cîmpeanu 2014 decemberétől tagja a Ponta-kormánynak. Nem tagja a kormánykoalíció egyik pártjának sem. Tudományos területről került a kormányzatba. 2012-től a bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem rektori tisztségét töltötte be, 2013-tól pedig a Romániai Rektorok Országos Tanácsának az elnöke volt. A kormány honlapján található életrajza szerint angolul, franciául és németül is beszél.
Romániában Victor Ponta szerdai lemondásával üresedett meg a miniszterelnöki szék. Victor Ponta a döntése bejelentésekor közölte, hogy kormánya ügyvivőként ellátja a teendőket, mindaddig, amíg új kormány alakul. Ponta ideiglenes kormányfőnek Mircea Dușa védelmi minisztert javasolta. Az átmeneti időszak legfeljebb 45 napig tarthat.
A román alkotmány szerint Klaus Johannis államfő a parlamenti pártokkal folytatandó konzultáció után nevezi meg az új miniszterelnök-jelöltet, akinek tíz napon belül kell kormányt alakítania. Ha hatvan nap alatt két kormányalakítási kísérlet is sikertelenül végződik, az államfő feloszlathatja a parlamentet, és előre hozott választásokat írhat ki.
Ideje, hogy Johannis kilépjen a „kívülálló elnök” szerepből
A Hotnews.ro hírportálon közzétett cikkében Dan Tăpălagă újságíró úgy vélte, Ponta úgy vonult ki a politika színpadáról, ahogy plágium-ügye és korrupció botránya alapján megérdemelte: az utca haragja zavarta el. A szerző szerint Klaus Johannisnak most fel kell hagynia a „kívülálló elnök” szereppel, mert a következő kormányfő kinevezésén már az ő aláírása fog szerepelni. Nem menekülhet többé a felelősség elől, komolyan kell vennie alkotmányos szerepét, különben azoknak a levitézlett politikusoknak a bűnrészesévé válik, akik ellen a románok fellázadtak – vélte a cikkíró.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Hamufelhőt ereszt ki magából az Etna több mint 3 ezer méteres magasságban, emiatt közepes készenlét lépett életbe Catania repülőterén hétfőn, egyelőre jelentősebb késések nélkül.
szóljon hozzá!