
Az Európai Unió közös mezőgazdasági politikája nem helyez kellő hangsúlyt a 2004 után csatlakozott tagállamok eltérő mezőgazdasági szerkezetéből adódó problémákra – hangsúlyozta Sógor Csaba európai parlamenti képviselő a mezőgazdasági kisüzemekről szóló jelentés vitájában, amelyet hétfőn mutattak be Strasbourgban.
2014. február 06., 13:232014. február 06., 13:23
Az RMDSZ-es politikus hozzászólásában kiemelte, Románia különösen nehéz helyzetben van ebből a szempontból. Rámutatott: a két hektárnál kisebb mezőgazdasági egységek 48,5 százaléka, az öt hektárnál kisebb üzemeknek pedig a 43 százaléka Romániában található.
„Kizárólag szerkezetátalakításra koncentrálva a romániai mezőgazdaság a jelenlegi feltételek mellett nem képes a fejlődésre. Amennyiben nem fordítunk külön figyelmet a történelmi és gazdasági okokból sajátos helyzetben lévő tagállamokra, az egész ágazat versenyképességét és a mezőgazdaságból élők jelenleg is nehézkes megélhetését veszélyeztetjük” – szögezte le Sógor Csaba.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén szavaztak Czeslław Adam Siekierski lengyel képviselő saját kezdeményezésű jelentéséről a mezőgazdasági kisüzemek jövőjéről. A problémafelvetés aktuális: az Európai Unió tagállamaiban a mezőgazdasági kisüzemek működésével kapcsolatos gondok a válságkörülmények folytán fokozódtak.
A jelentés hivatkozik az EP által 2010-ben elfogadott állásfoglalásra, mely Tisztességes jövedelem a gazdáknak: hatékonyabban működő élelmiszerellátási lánc Európában címmel, nagy támogatottsággal ugyancsak a vidékfejlesztés, a szociális jellegű mezőgazdasági modell hangsúlyosabb támogatását sürgette.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!