
Fotó: Iochom Zsolt
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint semmiféle ténybeli alapjuk nincsen azoknak az érveknek, amelyekkel Magyarországot támadják.
2012. január 16., 19:372012. január 16., 19:37
2012. január 16., 19:462012. január 16., 19:46
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke (fotó) a Lánchíd rádiónak hétfőn adott interjúban szólt arról is, hogy sokkal erősebben kellene válaszolni a Magyarországot ért gyalázkodásokra és rágalmakra, és az nem megy, hogy uniós politikusok olyan dolgokat kérnek számon, ami saját országukban sokkal durvábban van szabályozva.„Magyarországnak ugyanakkor az a racionális érdeke, hogy az unión belül érvényesítse nemzeti érdekeit” – szögezte le a politikus.
Semjén közölte, ő is rendkívül kritikus a brüsszeli bürokráciával, főleg akkor, amikor soha, senki által meg nem választott emberek ítélkeznek a szuverén nép által megválasztott kormányok felett. Hangsúlyozta, a magyar nemzetnek józan, racionális szempontból mégiscsak az az érdeke, hogy az Európai Unión belül próbálja érvényesíteni a nemzeti érdekeit.
Azzal kapcsolatban, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke az unióból történő kilépést szorgalmazta, Semjén azt mondta: ez egy érzelmi reakció, de a kérdés az, hogy mi történik másnap. Hozzátette: miniszterként egyszerűen nem teheti meg, hogy érzelmi reakciói legyenek. Semjén úgy fogalmazott: „érdekes módon” ennek az uniónak nem volt probléma az, hogy Szlovákiában olyan nyelvtörvényt hoznak, hogy egy magyar orvos nem beszélhet magyarul a magyar asszisztensével vagy betegével. „Vagy a mélyen tisztelt Európai Unió nem érezte problémának, hogy Sólyom László köztársasági elnököt nem engedik be a schengeni határon belül Szlovákiába\" – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!