Segélyakció háborús hangulatban

Kijev engedélye és a Nemzetközi Vöröskereszt kísérete nélkül útnak indultak Ukrajnába pénteken az orosz humanitárius segélyt szállító teherautók, majd miután Luhanszkban kirakodták a szállítmányt, szombaton visszatértek orosz területre.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 24., 16:242014. augusztus 24., 16:24

Ukrán részről ezt a nemzetközi jog megsértésének, közvetlen katonai agressziónak minősítették, míg Moszkva azzal indokolta lépését, hogy „kimerült minden ürügy”, amellyel az ukrán fél tovább akarta késleltetni a több mint egy hete a határ orosz oldalán veszteglő segélyszállítmány átkelését.

A több mint kétszáz teherautóból álló konvoj önhatalmú útnak indítását követően a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottsága (ICRC) közölte, hogy munkatársai biztonsági aggodalmak miatt nem tudtak szerepet vállalni az orosz segélyszállítmány kíséretében. Összesen 262 segélyszállító kamion indult el a határról Luhanszkba.

Petro Porosenko ukrán elnök korábbi tájékoztatása szerint a segélykonvoj több mint száz teherautója ukrán ellenőrzés és a vöröskereszt kísérete nélkül lépett be Ukrajna területére, amit az államfő a „nemzetközi jog kirívó megsértésének” nevezett. Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök ukrán televízióknak adott interjújában nem zárta ki, hogy Moszkva provokációra készül a segélyszállítmánnyal.

Porosenko amúgy vasárnap Ukrajna nemzeti ünnepén – amelyen a függetlenség 1991-es kikiáltását ünneplik – közölte: Kijev 2,2 milliárd eurót szán az ukrán haderő felfegyverzésére.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője szerint Oroszország közvetlen katonai agressziót hajtott végre Ukrajnával szemben az ország területére belépett humanitárius segélyszállítmány álcája alatt.

Valentin Nalivajcsenko Kijevben újságíróknak azt mondta: a teherautók sofőrjei valójában orosz katonák, akik kiképzést kaptak katonai járművek, köztük harckocsik vezetésére és tüzérségi rendszerek kezelésére. Szavai szerint a segélykonvojnak álcázott, fehér színű Kamazokat elsősorban tüzérségi eszközök szállítására fogják használni Ukrajnában, és ezek a fegyverek – mint mondta – civil áldozatokat szednek majd.

Az orosz külügyminisztérium előzőleg a segélyakció „tűrhetetlen” hátráltatásával vádolta meg Kijevet. A tárca közleménye szerint Kijev „mind újabb kifogásai és mesterkélt követelményei a segélykonvoj beléptetésével kapcsolatban már-már gúnyolódásnak voltak nevezhetők, s nem lehetett tovább tűrni ezt a képtelenséget, a nyílt hazudozást és megegyezésre való alkalmatlanságot”.

Merkel, Obama: provokáció történt

A segélykonvoj útnak indítását követően Vlagyimir Putyin orosz elnök felhívta Angela Merkel német kancellárt, és védelmébe vette döntését, azt állítva, nem várhattak tovább Kijev zöld jelzésére. Az orosz közlés szerint Putyin a kelet-ukrajnai tűzszünetet célzó, lehetséges közös lépésekről is tárgyalt a német kancellárral.

Merkel ugyanakkor Barack Obama amerikai elnökkel is tárgyalt, és provokációnak minősítették a segélykonvoj belépését Ukrajnába. Obama és Merkel aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy orosz csapatokat vontak össze az ukrán határnál. Megismételték, hogy Oroszország támogatást nyújt a kelet-ukrajnai szakadároknak, és ezzel hozzájárul az ukrajnai válság veszélyes súlyosbodásához.

Merkel szombaton Kijevbe utazott, és Petro Porosenko államfővel tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: Németország levonta a tanulságokat a történelemből, és nem engedi meg, hogy újabb szakadás következzen be Európában. Ismételten leszögezte, hogy Németország nem ismeri el a Krím félsziget Oroszország általi bekebelezését, és azt a második világháború után helyreállított békés rend súlyos megsértésének tekinti.

„Ha elismernénk, akkor ezen elv alapján bármelyik európai ország igényt formálhatna egy másik állam valamely területére, ami a békés együttélést veszélyeztetné Európában” – jegyezte meg a kancellár.

Merkel és Porosenko kijelentették: bíznak abban, hogy a kelet-ukrajnai válság rendezésének szempontjából kedvező eredmények születnek Ukrajna, Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán államfőinek, valamint az Európai Unió képviselőinek minszki találkozóján, kedden.

Az ukrán államfő a kétoldalú megbeszélés eredményei közül kiemelte, hogy Németország kezdeményezi az Európai Unión belül egy különleges pénzalap létrehozását a háború sújtotta Donyec-medence újjáépítésére, amiből Ukrajna 500 millió eurós támogatáshoz és hitelhez juthat. Az ukrán államfő a Merkel kancellár által ismertetett kezdeményezést a második világháború utáni Marshall-tervhez hasonlította.

Orosz tüzérség Ukrajnában?

Catherine Ashton külügyi és biztonságpolitikai főképviselő helyettes szóvivője pénteken Brüsszelben közölte, hogy az Európai Unió „nyílt határsértésnek” tekinti azt az orosz döntést. Felszólítjuk Oroszországot, hogy sürgősen vonja vissza döntését” – hangsúlyozta a helyettes szóvivő.

NATO-illetékesek a The New York Times című amerikai lapnak pénteken azt mondták, hogy az orosz hadsereg orosz személyzettel tüzérségi alakulatokat küldött ukrán területre az elmúlt napokban, és az ukrán erők lövetésére használja őket.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár egy brüsszeli nyilatkozatában azt mondta, hogy a szövetség riasztó orosz földi és légi csapatösszevonást észlelt Ukrajna szomszédságában. Elítélte „az úgynevezett” humanitárius konvoj belépését ukrán területre, ami szerinte „csak tovább mélyíti a válságot”.

Péntek este rendkívüli ülést tartott az ENSZ Biztonsági Tanácsa is. ENSZ-források szerint a BT összehívását Litvánia kérte, inváziónak minősítve az orosz behatolást Ukrajna területére.

Deszantosok kerültek kelepcébe

A Moszkva-barát szakadárok tüzérsége ukrán deszantos katonákra nyitott tüzet, miután ledobták őket Luhanszk megyében. Felmerül a gyanú, hogy a lázadók előre tudhatták, hol és mikor érnek földet ez ejtőernyősök, vagyis elárulták őket - jelentette vasárnapra virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.

Az UNIAN idézi Dmitro Sznehirjevet, a Prava Szprava (Jó Ügy) nevű társadalmi szervezet vezetőjét, aki szerint a helyi lakosok tájékoztatták a történtekről szervezetének tagjait, miután szemtanúi voltak a deszantosok elleni támadásnak a Luhanszk megyei Krasznodoni járásban. Amikor az Uralo-Kavkaz nevű település közelében szombat este ledobták az ukrán deszantosokat, a szakadárok jelzőrakétát lőttek ki a földet érés várható helyszínéről, és nyomban oda érkezett a szakadárok négy gyors reagálású fegyveres csoportja. Nem sokkal később a szakadárok lőni kezdték a helyszínt Grad típusú rakéta-sorozatvetőkkel és tarackokkal.

Donyeckben eközben tüzérségi lövedék csapódott egy kórházba, és a helyi Sahtar labdarúgócsapat stadionjába is. Pénteken a szeparatisták lelőttek egy Mi-24-es ukrán katonai helikoptert. A legénység tagjai meghaltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés