Sajtómanipulációk övezik a temesvári tüntetést?

George Bara, a napocanews.ro újságírója szerint a december elsején tartott temesvári tüntetés esetében sajtómanipulációk történtek, a tévéadók hírei teljesen eltorzították az eseményeket.
A Nyugati Jelen tudósítója is, aki az előzményekről ír, civil megmozdulásról és nem politikai akcióról beszél.

Szőcs Lóránt

2009. december 02., 20:292009. december 02., 20:29

Galéria
A PDL-re és futbalista szurkolókra kenték az eseményeket holott, a temesvári forradalmárok fejtették ki tiltakozásukat. Az ellentüntetők a Partnerség Temesvárért szerződés aláírása ellen léptek fel, mivel erkölcstelennek tartották a PSD, PNL valamint Temesvár polgármestere vagyis a parasztpárti Gheorghe Ciuhandu által kötött egyezményt. Ezenkívül azt nehezményezték, hogy éppen az operaház épületében kampányolnak, amelynek erkélyéről 89-ben kikiáltották a Temesvári Kiáltványt.

A tömeg a Temesvár Társaság felhívására érkezett az opera előtti térre. Elsősorban forradalmárok érkeztek a csalájaikkal egyetemben, őket a helyi labdarugó klub szurkolói egészítették ki és néhány nacionalista szervezet tagjai. Ugyanakkor olyan elismert személyek csatlakoztak hozzájuk, mint Daniel Vighi a Marinereasa Kiadó tulajdonosa. A tömegnek csak körülbelül tíz százalékát képezték a Demokrata Liberális Párt szimpatizánsai. Másfelől a tévék által közzétett felvételeken azok a személyek melyeka rendőrőkkel összetűzésbe kerültek nem tagjai egyetlen politikai pártnak sem, hanem a forradalmárok vagy ezeknek leszármazottai. Egyikük aki számonkéri a csendőrők fellépését, éppen azt nehezményezi, hogy előzőleg gázsprayel az arcába fújtak a temesvári focicsapat rajongója a, másik pedig egy nacionalista szervezeté. Ők a Yahoo Messenger körlevelén kapták meg a felhívást hogy a tűntetéseken résztvegyenek – részletezi az újságíró.

Bara arra is kitért, hogy a híradók olykor harminc emberről beszéltek és csak a dulakodásról játszottak be egy kis részletet, holott ha a kamerákat végigpásztázzák a felvételekről kiderül, hogy körülbelül háromezer ellentüntető volt jelen. Ez a PSD-s kampányolók feletti fölény késztette az operaházban felszólaló politikusokat, hogy megszégyenülten, a hátsó kijáraton távozzanak.

Ezen kívül egy hamis elmélet is kerengett, miszerint a Poli Temesvár szurkolói le lettek volna fizetve, hogy feszültséget keltsenek. Ema Cernescu szóvivőjük cáfolta ezeket az érveket.

Pataki Zoltán az előzményekről így ír a Nyugati Jelenben: „A Temesvár Társaság (Societatea Timişoara) és egy tucatnyi civil szervezet Gheorge Ciuhandu temesvári polgármesterhez intézett nyílt levélben tiltakozik a város szimbólumai: az Opera tér, az Opera erkélye és a Temesvári Kiáltvány egy választási konfliktusban való felhasználása ellen.A nyílt levél szerzői úgy vélik, hogy a város polgárai véleményét előzetesen ki kellett volna kérni a politikai konfliktust kiváltott döntéssel kapcsolatban (Ciuhandu a temesváriak nevében vállalta, hogy Mircea Geoană jelölését támogatják az elnökválasztások második fordulójában – szerk.) Az aláíró civil szervezetek között van a temesvári forradalmárok két szervezete és a helyi értelmiség színe-javát tömörítő Ariergarda Egyesület is.\"

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés