Romániában a magyarok viselik a nyelvi sokszínűség költségeinek a többségét

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Csata Zsombor szociológus szerint Romániában a magyar közösség viseli a nyelvi sokszínűség költségeinek nagyobb részét. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott előadásában felsorakoztatta azokat a gazdasági érveket, amelyekkel – véleménye szerint – eredményesebben harcolhatna nyelvi jogaiért a magyar közösség.

MTI

2014. augusztus 22., 17:122014. augusztus 22., 17:12

2014. augusztus 22., 17:122014. augusztus 22., 17:12

Csata Zsombor szerint pénzben is mérhető versenyhátrányt jelent a romániai magyar közösség tagjai számára az a helyzet, hogy míg a magyaroknak meg kell tanulniuk románul, a románok anyanyelvükön kommunikálhatnak a mindennapokban. A szociológus úgy vélte, a román többség „potyautas” a romániai nyelvi sokszínűség terén.

Hozzátette, egy átlagos romániai magyar számára 12 ezer óra ráfordítást igényel, hogy megtanulja az állam hivatalos nyelvét. Sok esetben a szülőknek román magánórák vásárlásával kell fejleszteniük gyermekeik romántudását, hogy biztosítsák versenyképességüket. A nyelvtanulás ugyanakkor időt és energiát von el más területekről. A szociológus úgy vélte, az aszimmetrikus nyelvi helyzet nagy mértékben hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar közösség a gazdaság terén lemaradt a román többséghez viszonyítva.

„Méltánytalannak éreznénk, ha egy üzletben az elárusító azt válaszolná: te magyar vagy, neked drágábban adom. Márpedig ez történik. Annak az árunak, amelyiknek a címkéjén nincsen magyar felirat, vagy amit nem tudok magyarul megvásárolni, a költségeit részben én viselem azáltal, hogy megtanultam románul” – érvelt a szociológus.

Csata Zsombor szerint az esélyegyenlőséget az által lehetne megteremteni, ha mind a románoknak, mind a magyaroknak meg kellene tanulniuk a másik nyelvét. Elméleti lehetőségként tette hozzá, hogy mindkét nép egy harmadik nyelven kommunikáljon.

A szociológus szerint az egyenlőtlenségek bomlasztják a társadalom kohézióját, és sokba kerül Romániának, ha nem próbál megoldást találni a helyzetre. Csata Zsombor a romániai magyarok kétnyelvűségének az előnyeit is számba vette. Ezek között legfontosabbnak azt tartotta, hogy a magyarok két irányba építhetnek ki kapcsolatokat, és híd szerepet tölthetnek be a két közösség között. Hangsúlyozta, az etnikai érvek helyett a gazdaságiakat kellene használni a nyelvi jogokért folytatott harcban.

A pódiumbeszélgetésen Talpas Botond, az anyanyelvhasználatot a gazdasági szférában ösztönző Igen, Tessék! mozgalom elnöke mutatta be egy kolozsvári magyar diákok körében készített szociológiai felmérés eredményeit, amelyek azt tükrözték: megéri tudni magyarul a kolozsvári kereskedelemben és szolgáltatásokban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés