
Várhatóan a jövő év végére elkészül a Romániát a Moldovai Köztársasággal összekötő gázvezeték, amelyen keresztül Bukarest fölgázt kíván exportálni a Pruton túli országba, megtörve az orosz Gazprom ottani monopóliumát. Románia ugyanakkor várhatóan még az idén nekilát a földgázexportnak az Aradot Szegeddel összekötő vezetéken keresztül.
2013. augusztus 26., 18:452013. augusztus 26., 18:45
Kétnapos hivatalos látogatás erejéig a Moldovai Köztársaságba érkezett hétfőn Victor Ponta román kormányfő, aki chişinăui vizitje során elsősorban a gazdasági kapcsolatok élénkítésére fekteti a hangsúlyt. Moldovai kollégájával, Iurie Leancával a miniszterelnök kedden megnyitja a Iaşit a Pruton túli Ungheni-nel összekötő gázvezeték munkatelepét. A projekt évek óta szerepel a két ország kormányának napirendjén, különböző okok – többek között a majdani csővezeték lefektetéséhez szükséges földterületek kisajátításának késlekedése – miatt azonban eddig nem indulhattak el a munkálatok. A stratégiai fontosságúvá nyilvánított létesítmény kivitelezésének költségei 26,49 millió euróra rúgnak, az összeg 26 százalékát az Európai Unió finanszírozza vissza nem térítendő támogatás formájában, a fennmaradó részt Bukarest és Chişinău fedezi. A várhatóan másfél év alatt megépülő földgázvezeték lehetőséget biztosít majd a romániai társaságok számára, hogy földgázt exportáljanak a Pruton túli országba, ahol az orosz Gazprom társaság jelenleg monopolhelyzetben van. A Moldovai Köztársaság éves földgázfogyasztása 0,9 milliárd köbméterre rúg, és ezt a mennyiséget szinte teljes egészében a Gazpromtól kapja Ukrajnán keresztül. Románia évente 14 milliárd köbméter földgázt fogyaszt, amelynek nyolcvan százalékát az OMV Petrom és a Romgaz társaságok termelik ki. A Románia és a Moldovai Köztársaság földgázelosztó hálózatát egybekapcsoló Iaşi-Ungheni vezeték évi 1,5 milliárd köbméter földgáz szállítását teszi lehetővé.
Románia abban reménykedik, hogy két-három éven belül Moldován kívül Bulgáriába, Magyarországra és Szerbiába is sikerül földgázt exportálnia. Ez egyébként brüsszeli elvárás Bukaresttel szemben: tavaly októberben az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen amiatt, hogy nem teremti meg a kellő feltételeket a gázkivitelhez. Tervek szerint 2016-ig Giurgiun és Rusen keresztül összekötnék a romániai és bulgáriai földgázelosztó hálózatot is, a beruházás értékét 23,8 millió euróra becsülik.
Ezzel egy időben várhatóan idén decemberben beindulhat a romániai gázexport Magyarország irányába a 2010-ben Orbán Viktor magyar és Emil Boc akkori román kormányfő által felavatott, Arad és Szeged között húzódó gázvezetéken keresztül, amely egyelőre csak Romániába szállít gázt. A Transgaz Rt. igazgatótanácsa által nemrég jóváhagyott ütemterv értelmében a 109 kilométer hosszú vezeték maximális szállítási kapacitásának – a Románia éves fogyasztása harmadát kitevő évi 4,4 milliárd köbméter – eléréséhez további 120 millió eurós beruházásra van szükség.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!