
Fotó: Kristó Róbert
Románia elkezdheti a sertéshúsexportot Kínába, miután a távol-keleti ország hatóságai engedélyezték az első, Romániában működő cég kínai beviteli tevékenységét – jelentette be szerdán Victor Ponta miniszterelnök.
2015. március 18., 15:592015. március 18., 15:59
A szerdai kormányülésen Ponta üdvözölte, hogy a Smithfield Románia felkerült azon cégek listájára, amelyek sertéshúst szállíthatnak Kínába. „Jó hír, hogy végre, a kínai engedélyezési és akkreditációs állami hatóság engedélyezte a romániai disznóhús exportját” – mondta Ponta. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a kínai export elkezdődésével Románia az idén tovább javítja élelmiszer-kiviteli eredményét.
A bukaresti hatóságok vasárnap közölték, hogy Románia tavaly 514,3 millió euróval több élelmiszert, italt és dohányt exportált, mint amennyit importált, és ezzel második éve volt nettó exportőr a 2013-as 324,9 millió eurós többlet után.
Bukarest már 2014 tavasza óta várta a kínai hatóságoknak ezt a döntését, akkor Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter arra számított, hogy egy hónapon belül elkezdődhet a sertéshús kivitele.
A román mezőgazdasági minisztérium honlapján elérhető közlemény szerint a Smithfield fagyasztott sertéshúst fog szállítani Kínába.
A 2012. óta hatalmon lévő, Victor Ponta vezette baloldali román kormány kiemelt fontosságúnak tartja a román–kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztését.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!