Románia növeli védelmi költségvetését

Romániának vállalnia kell egy feszült térségben betöltött „NATO-határország” szerepét és folytatnia kell védelmi költségvetésének fokozatos emelését, amíg eléri a hazai össztermék (GDP) két százalékát – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök szerdán az ország NATO-csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

Hírösszefoglaló

2014. április 02., 14:272014. április 02., 14:27

Rámutatott: az általa vezetett kormány 2012-ben mélyponton találta a román védelmi költségvetést, amely akkor a GDP 1,12 százalékát tette csak ki. Ponta szerint azóta valamelyest javult a helyzet, ugyanakkor a parlament támogatását kérte, hogy Románia 2018-ig minden évben 0,2 százalékkal (több mint negyedmilliárd euróval) növelhesse védelmi költségvetését.

„Ami Ukrajnában, főleg a Krímben történt, ráébresztette az európai közösséget és a NATO-t, hogy súlyos biztonsági kockázatok vannak ebben a térségben, és azok a befagyott konfliktusok, amelyekről legszívesebben megfeledkeznénk, legyen szó Grúziáról vagy a Dnyeszter-mellékről, mind potenciális tűzfészkek” – fogalmazott a román kormányfő.

Hozzátette: a veszély felismerésében ugyanakkor lehetőséget lát arra, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolat ismét a nemzetközi együttműködés és biztonság alappillérévé váljék. Kifejezte reményét, hogy az eddigi „csigalassúsággal vánszorgó” EU-USA kereskedelmi megállapodás ügye is felgyorsul, és a válság ismét szoros összefogásra készteti az európaiakat és amerikaiakat, akik szerinte együttesen képesek azoknak az országoknak a biztonságát is garantálni, amelyek nem tagjai a NATO-nak.

A tanácskozáson Mircea Dușa román védelmi miniszter megerősítette, hogy Románia két hete naponta végez felderítő repüléseket és légi ellenőrzéseket az ország légterében egy AWACS típusú NATO-repülőgéppel. A tárcavezető azonban nem válaszolt arra a kérdésre, észleltek-e az ország légterének közelében orosz katonai felderítő repüléseket, és riadóztatták-e emiatt a román légierőt.

Egy héttel korábban a román védelmi minisztérium éves állománygyűlésén Traian Băsescu államfő is szorgalmazta Románia védelmi költségvetésének növelését az ukrán válságra hivatkozva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés