RMDSZ: „elviekben” lehet tárgyalni a kormányváltásról

Az RMDSZ-ben a héten elviekben szóba kerülhet, hogy tárgyalásokat kezdjenek az új Nemzeti Liberális Párttal (PNL) egy új összetételű parlamenti többség kialakításáról, eddig ugyanakkor nem történt ilyen témájú megkeresés – mondta hétfőn Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője az RFI rádiónak nyilatkozva.

Balogh Levente

2014. november 24., 17:242014. november 24., 17:24

„Nem az RMDSZ dönti el, hogy leváltják-e a kormányt vagy sem, hanem a parlamenti többség, és persze az RMDSZ szavazatai is számítanak. De jelenleg nem tudok arról, hogy az ellenzék köreiben szándék lenne a többség azonnali megváltoztatására. Gyanítom hogy előbb-utóbb, valószínűleg jövőre megkísérelnek új többséget létrehozni, és akkor nekünk is meg kell vizsgálnunk, mi a teendő, de erről nem most kell dönteni” – mondta a politikus.

Kelemen Hunor, a szövetség jelenlegi elnöke múlt héten azt mondta: a szövetség vezetői ezen a héten ülnek össze, hogy a kormányon maradásról vagy a kilépésről tárgyaljanak. Kifejtette: nem keresnek ürügyet a kilépésre, az elsődleges cél az, hogy megértsék, mi történt az államfőválasztáson.

Kelemen hétfőn az Adevărulnak nyilatkozva kifejtette: egyelőre nem tud egyértelmű választ adni arra, hogy az RMDSZ megkérdőjelezné a Szociáldemokrata Párttal (PSD) megkötött szövetséget, előbb a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) csütörtökön ki kell elemeznie a választási eredményeket.

„Ha a kormányzás nem szolgálja a közösséget, nincs miért kormányon maradni. Nincs értelme ott maradni, ha nem hoz javulást az emberek számára” – szögezte le Kelemen. Kifejtette: meg kell vizsgálni, miért szavazott a magyarok 85 százaléka Johannisra, azért, mert kisebbségi, illetve erdélyi, vagy egyszerűen Ponta elleni protestszavazatokról van szó.

Annak kapcsán, hogy Johannis jelezte: nem támogatja az etnikai alapú autonómiát, mégis rá szavaztak a magyarok, Kelemen úgy vélte, ez nem számított, a régiók esetleges létrehozása esetén nem lehet eltekinteni attól, hogy Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy és Bihar megyében adott etnikai viszonyok vannak, amelyeket nem szabad módosítani.

Azt is elmondta: a PNL még nem kereste meg az RMDSZ-t az esetleges kormányváltás kapcsán, az RMDSZ pedig most elsősorban a jövő év elején esedékes kongresszusra koncentrál. Leszögezte: a PSD-vel kötött koalíciós megállapodás 2016-ig szól, de nem csupán a szövetségen múlik, hogy egyben marad-e addig a kormány.

Mint ismeretes, a Victor Ponta vezette, és az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció esetleges leváltása annak nyomán merült föl, hogy Ponta elvesztette az államfőválasztást, és a győztes, Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke jelezte: a PNL célja az, hogy hatalomra kerüljön, akár már 2015-ben, de legkésőbb a 2016-os parlamenti választást követően.

Az RMDSZ-en belül is vannak olyan hangok, amelyek szerint a szövetségnek tudomásul kell vennie, hogy a magyarok többsége Johannisra szavazott, és ki kell lépnie a kormányból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés