
Részletes jelentést készített a háborús bűncselekmények ügyében eljáró különleges belgrádi ügyészség a népirtással vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb katonai vezető kilenc éven át tartó bujkálásáról.
2012. augusztus 03., 21:542012. augusztus 03., 21:54
Átadták a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék főügyészének, Serge Brammertznak azt a dokumentumot, amely leírja, hol és hogyan bujkált Ratko Mladic 2002 és 2011 között.
Mladicnak 2002 májusában kellett lemondania a szerb hadsereg segítségéről, miután Belgrád törvényileg kötelezte magát a hágai ENSZ-törvényszékkel való együttműködésre. A jelentés szerint az 1992 és 1995 közötti boszniai háború katonai fővádlottja 2002 májusától 2006 elejéig tíz különböző lakásban tartózkodott Belgrádban és Sremska Mitrovicában (Szentdemeter). Ez idő alatt a rejtőzködésben egykori boszniai szerb bajtársaira és családtagjaira számíthatott, közülük jelenleg tíz ember ellen folyik eljárás - számolt be róla pénteken a Danas című szerb napilap.
Ezután Mladic eltöltött egy rövid időt a Belgrád közelében található Mala Mostanica nevű településen egy üresen álló házban. Amikor 2006. április 5-én a helység több házát átkutatták a nyomozók, Mladic csak azért tudott megmenekülni, mert a ház tulajdonosa éppen nem volt otthon, így a rendőrség elállt a házkutatástól – írta a lap.
Két nappal később a volt katonai vezető egy távolsági busszal a Belgrádtól 80 kilométerrel északkeletre található Lazarevo (Lázárföld) faluba utazott, ott unokatestvére, Branislav Mladic bújtatta otthonában. A rendőrség végül ebben a házban fogta el 2011. május 26-án.
Branislav Mladic a Vecernje Novosti című szerb napilap pénteki száma szerint elismerte, hogy öt éven át biztosított rejtekhelyet unokatestvérének. „Az öt év alatt, míg nálam lakott, gondját viseltem. Miután szélütést kapott, féltem, nehogy nálam érje a halál” – mondta a lapnak.
„Milyen ember lennék, ha megtagadtam volna az unokatestvéremtől a segítséget?” – tette fel a kérdést, hozzátéve: a mai napig tartja a kapcsolatot Ratkóval. Mint mondta, bíróság előtt felel a tettéért, ügyében augusztus 8-án döntenek, feltehetően egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik.
Serge Brammertz már többször felszólította Belgrádot, hogy adjon pontos információkat Ratko Mladic és más feltételezett szerb háborús bűnösök menekülési útvonaláról. Abból fény derülhet ugyanis arra, hogy a hatóságok képviselői segítették-e a vádlottakat többéves menekülésük során. Mladic perében valószínűleg csak jövőre hirdetnek ítéletet.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!