
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Több mint 480 személy került előzetes letartóztatásba az év első négy hónapjának rendőrségi akciói nyomán – közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, aki a negyedéves bűnügyi mérlegüket ismertette.
2024. június 02., 16:142024. június 02., 16:14
2024. június 02., 16:562024. június 02., 16:56
Georgian Drăgan elmondta, januártól április végéig 615 nyomozás keretében több mint 4500 házkutatást tartott a rendőrség. Ezek nyomán
Az Agerpres által idézett szóvivő szerint az idei első négy hónapban 64,4 százalékkal 846-ra nőtt az adócsalásos esetek száma,
Súlyos közúti balesetből 4,8 százalékkal kevesebbet jegyeztek a vizsgált időszakban, mint egy évvel korábban, a halálos áldozatok száma 3,6 százalékkal, a súlyos sérülteké 4,2 százalékkal csökkent.
A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmények száma 4,8 százalékkal emelkedett, a legnagyobb arányú – 30 százalékos – növekedést a bejegyzetlen jármű vezetésének bűntetténél regisztrálták. A bűncselekmények 11,7 százalékában pszichoaktív szerek hatása alatti gépjárművezetés miatt indult eljárás, és
Ezek közül csaknem 7700 esetben kihágást, több mint 4100 esetben bűncselekményt állapítottak meg.
Georgian Drăgan beszámolt arról is, hogy 2024 első négy hónapjában több mint 4000 ideiglenes távoltartási parancsot adott ki a rendőrség, amelyek közül 1651 a bíróságokon védelmi végzéssé változott. Januártól áprilisig a hatóságokat 38 656 családon belüli erőszakos esethez riasztották, ebből 19 348 városon és 19 308 vidéki településeken történt.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársaival közösen 358 drogellenes akcióban vett részt a rendőrség idén. Ezek keretében 1300 házkutatást tartottak, 696 személyt őrizetbe vettek, 609-en előzetes letartóztatásba, 132-en hatósági felügyelet alá kerültek. Az akciók nyomán
Az állatvédelmi rendőrség országszerte több mint 5000 ellenőrzést végzett a vizsgált időszakban, 550 veszélyben levő állatot mentett meg, és összesen 3 500 000 lej értékben szabott ki bírságot. Továbbá
– számolt be a szóvivő.
Georgian Drăgan azt is elmondta, hogy a választási kampány kezdetétől 197 lehetséges bűncselekményről kaptak bejelentést. Ezek nyomán 270 bírságot róttak ki, 77 bejelentés megalapozatlannak bizonyult.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
szóljon hozzá!