Az ügyészeknek 1 millió 700 ezer iratcsomó esetében kellett vizsgálódniuk.
2012. március 08., 20:082012. március 08., 20:08
Ez a mennyiség háromszor több aktát jelent 2002-höz viszonyítva, 2006-hoz képest pedig a vizsgált büntetőjogi ügyek száma majdnem megkétszereződött – jelentette be csütörtökön Bukarestben Laura Codruţa Kövesi. A legfőbb ügyész szerint a nagyszámú akta rendellenesség, hiszen Románia felnőtt lakosságával számolva ez azt jelenti, hogy minden negyedik román állampolgár érintett lenne egy büntetőjogi vizsgálatban. Ugyanakkor a statisztikák szerint a bűnözés nem nőtt ugyanolyan mértékben, mint a bűnügyi akták száma. A dossziék magas számát részben a rossz törvényi szabályozás, részben pedig az alaptalan feljelentések befolyásolják – mutatott rá Kövesi.
A statisztikai adatok szerint a legfőbb ügyészség tavaly végezte el az intézmény történetében a legtöbb vizsgálatot, de így is 1 millió 100 ezer iratcsomó lezáratlan maradt. Kövesi szerint a vádhatóság legfőbb sérülékenységét a munkának az ügyészek közötti egyenlőtlen arányú megoszlása, valamint az ügyészhiány képezi.
A vádhatóság tavalyi évértékelőjén Traian Băsescu államfő is részt vett, és kijelentette: az elmúlt két-három évben megerősödött az ügyészek függetlenségérzete, és ennek köszönhetően hatékonyabbá vált a vádhatóság munkája. Február végén vonták meg a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavalyi mérlegét is, amely szerint 2011-ben 13 százalékkal nőtt a DNA által vizsgált ügyek száma a 2010-es évhez képest, 2005-höz viszonyítva pedig megháromszorozódott a korrupcióellenes ügyészek által folytatott vizsgálatok száma.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!