
Románia azon európai uniós államok közé tartozik, ahol megsértik a jogállamiság alapelveit, ezt pedig az Európai uniónak szankcionálnia kellene – állapította meg Viviane Reding, az Európai Bizottság elnökhelyettese, igazságügyi biztos a Die Zeit című német lapnak nyilatkozva.
2013. november 04., 18:362013. november 04., 18:36
„Ha egy ország nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, rendelkezésünkre állnak az eszközök a megbüntetésére. A legsúlyosabb büntetés a szavazati jog megvonása az Európai Tanácsban. Én azonban úgy gondolom, más, árnyaltabb megoldásokra is szükség van, mivel Európában vannak olyan országok, ahol a jogállamiság veszélyben van, másokban pedig egyszerűen megsértik” – hangoztatta Reding. A biztos a lap kérdésére megerősítette: Romániára és Magyarországra is gondol, de nem csupán erre a két országra. „Jobban tennénk, ha együtt figyelmesen megvizsgálnánk, hogyan működik a jogállamiság az uniós tagállamokban” – tette hozzá. Reding szerint a gazdasági válság lezárultát követően a jogállamiság alapelveit megsértő tagállamokkal szemben új szankciókat kell kidolgozni. „Azok közé tartozom, akik szerint a gazdasági válságból való kilábalást követően további változások szükségesek az EU-ban” – jelentette ki Reding.
A kormányoldal hétfőn megpróbálta élét venni a megállapításoknak, ehhez a fő kommunikációs csapásirányt abban vélték megtalálni, hogy azt állították: egyszerűen hibás fordításról van szó. Victor Ponta miniszterelnök azt mondta: Reding nem mondott ilyesmit, csupán a román sajtó fordította félre, és Valeriu Zgonea, a képviselőház szociáldemokrata (PSD) elnöke szerint is csupán erről van szó. Az eredeti német szöveget elolvasva azonban egyértelmű, hogy Reding a német újságíró felvetésére elismeri: szerinte Romániában és Magyarországon is gondok vannak a jogállamisággal. Vasile Blaga, az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke ugyanakkor hisz a sajtónak, és leszögezte: Reding kijelentései azt jelentik, hogy az igazságügyi jelentés negatív lesz, és tovább csúszik a schengeni csatlakozás.
Maga Reding hétfőn Brüsszelben ismét megemlítette a romániai jogállamiság helyzetét, amikor egy előadáson arról beszélt: szükséges új védelmi mechanizmusok kidolgozása, miután az utóbbi években több ízben is a jogállamiság megsértésével szembesült az EU: először 2010-ben, amikor Franciaországból elkezdték kiutasítani a romákat, majd 2011-ben, amikor Magyarországon főleg az igazságszolgáltatás függetlensége miatt kellett aggódni, végül 2012-ben, amikor Romániában az alkotmánybíróság bizonyos döntéseinek semmibe vétele a jogállamiság aláaknázásával fenyegetet.
Viviane Reding először tavaly fogalmazott meg súlyos bírálatokat a román kormánnyal szemben, amikor a Traian Bsescu államfő menesztése érdekében saját embereit ültette a parlament két háza, valamint az ombudsmani hivatal élére, és az alkotmánybíróságra is megpróbált nyomást gyakorolni.
A romániai jogállamiság helyzetéről tavaly szeptemberben rendezett európai parlamenti vitán Reding úgy fogalmazott: Romániában a kormány megkérdőjelezte a törvények uralmát és az igazságszolgáltatás függetlenségét, amelyek az EU alapvető értékei.
Bukarest küzd Schengenért
A román diplomácia annak érdekében tevékenykedik, hogy még idén decemberben döntés szülessék az ország schengeni csatlakozásáról – jelentette ki Titus Corlăţean román külügyminiszter. A tárcavezető vasárnap este a Realitatea televíziónak azt mondta: a litván uniós elnökség már hónapokkal ezelőtt az uniós bel- és igazságügy-miniszterek decemberi ülésének napirendjére tűzte a román és a bolgár schengeni csatlakozásról szóló döntést, a bukaresti diplomácia pedig azért küzd, hogy ez meg is történjen. Franciaország és Németország jelezte, hogy a külső uniós határok őrizetében tapasztalható hiányosságok miatt nem tartja Romániát érettnek a schengeni csatlakozásra, Hollandia pedig közölte, hogy a döntéssel megvárja a romániai igazságügy helyzetéről szóló januári jelentést.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!