Ponta: Románia energia- és kiberbiztonsága védelmében „háborúzik”

Victor Ponta szerint Románia háborút visel – bár nem konvencionális fegyverekkel, mint Ukrajna – azok ellen, akik energetikai, illetve kibernetikai biztonságát veszélyeztetik – erről egy bukaresti háromnapos kiberbiztonsági találkozó megnyitóján beszélt hétfőn a kormányfő.

MTI

2015. május 11., 15:422015. május 11., 15:42

„Oroszországnak nem a tankok és rakéták a legfőbb fegyverei, hanem a gáz és energia, amivel zsarolni tudja a térséget és Európát. Ugyanakkor folyamatosan támadják a számítógépes és távközlési hálózatainkat olyan emberek, akiket sosem látunk a tévében, de akik azon vannak, hogy lebénítsák rendszereinket, az internetet, tévét, vasutat, légi közlekedést, mindazt, ami a hétköznapi életünk része” – mutatott rá Ponta.

A 17 közép- és délkelet-európai ország szakértőinek és húsz amerikai szoftvercég képviselőinek részvételével zajló rendezvényen Bruce Andrews, az Egyesült Államok kereskedelmi miniszterének helyettese a „digitális protekcionizmus” ellen emelt szót. Úgy vélte, hogy a gazdasági fejlődést korlátozzák azok a „nacionalista” törvények, amelyek a helyi iparnak próbálnak versenyelőnyt biztosítani.

Megjegyezte: a román programozók szaktudása nem maradt „észrevétlen”, a Microsoft irodáiban világszerte a román a második leggyakrabban használt nyelv. Andrews szerint tovább fejlődhet az amerikai–román információs technológiai együttműködés, de ehhez elengedhetetlen, hogy ne szülessenek olyan rendelkezések, amelyek ezt korlátozzák.

Bogdan Aurescu külügyminiszter a térség országainak szorosabb kibervédelmi együttműködését sürgette. Úgy vélte, országának afganisztáni katonai szerepvállalása, valamint az a tény, hogy Bukarest vezető szerepet vállalt az Ukrajna kibervédelmét szolgáló NATO-programban, a kibernetikai támadások célpontjává teheti Romániát, és erre fel kell készülnie, és vezető szerepet kell betöltenie a régióban a kibernetikai biztonság terén.

A bukaresti regionális kiberbiztonsági találkozón – az amerikai kereskedelmi küldöttségen és a házigazdákon kívül – Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Macedónia, Moldova, Montenegró, Szerbia, Szlovákia, és Szlovénia szakértői vannak jelen a kormányzati, illetve magánszférából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés