
Az észak-erdélyi autópálya építésének folyatatására tett ígéretet Victor Ponta miniszterelnök kedden az RMDSZ frakciójával folytatott megbeszélésén – tájékoztatott szerdán a szövetség. Victor Ponta kormánya 2014-es költségvetési terveit és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő újabb megállapodást ismertette az ellenzéki pártokkal kezdett konzultációsorozat keretében. A szövetség az idén leállított erdélyi beruházások folytatását kérte a kormányfőtől.
2013. szeptember 11., 19:222013. szeptember 11., 19:22
„Jövő esztendőre ígéretet kaptunk, hogy folytatni fogják az (észak-erdélyi) autópályát, keresnek egy beruházót, közbeszerzéssel folytatják” – számolt be a találkozón elhangzottakról az RMDSZ elnöke. Hozzátette, 220 millió euróra lenne szükség ahhoz, hogy befejezzék azokat a félkész szakaszokat, amelyek a Kolozsvár körül Aranyosgyéresig elkészült autópálya-szakaszt összekötnék a magyar határral. Az IMF-fel, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal kötendő újabb készenléti hitelmegállapodásról a kormányfő azt mondta az RMDSZ-nek: a megállapodás a pénzügyi fegyelmet erősíti, és nem ír elő újabb privatizációt az energetikai szektorban, csak kisebbségi részvénycsomagok áruba bocsátását.
A találkozón az RMDSZ azt is jelezte a kormányfőnek: a régióátszervezést burkolt formában sem tartja elfogadhatónak. „Ma már biztos, hogy közigazgatási régiók nem lesznek. A fejlesztési régiókhoz sem tartom valószínűnek, hogy hozzányúlnának, de a különböző intézményeket a megyékből elviszik a régiók szintjére, és ezzel nem decentralizációt, hanem egy burkolt centralizációt folytatnak, amit mi bírálunk és elfogadhatatlannak tartunk” – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!