Victor Ponta miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a Legfelső Bírói Tanács (CSM) kivizsgálást kér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett tüntetés kapcsán, amely egy bírósági ítélet ellen irányul.
2012. szeptember 02., 15:222012. szeptember 02., 15:22
2012. szeptember 02., 15:242012. szeptember 02., 15:24
A kormányfő egyértelműen nem foglalt állást a tüntetéssel kapcsolatban. A balliberális kormány szombat ülésének elején, amikor a sajtó képviselői még jelen lehettek a teremben, a kormányfő Mona Pivniceru igazságügyi miniszterhez szólva reményét fejezte ki, hogy a bírói tanács eljárás indítását kéri a CSM kivizsgáló testületétől, hiszen a sepsiszentgyörgyi tüntetés – mint Ponta fogalmazott – lényegében egy bírósági döntés ellen irányul.
Pontának az utóbbi időben több konfliktusa volt a bírói tanáccsal. Augusztus közepén a CSM elnöke kérte a testület kivizsgáló részlegétől, hogy vizsgálja meg több kormánypárti politikus kijelentését. Az említett politikusok élesen bírálták az ügyészeket amiatt, hogy a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás kapcsán vizsgálatot indítottak a referendumon elkövetett esetleges csalások miatt. A CSM vezetői akkor úgy vélték, hogy az ügyészek tevékenységét bíráló politikusi nyilatkozatok – közöttük a Pontáé is – sérthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!