Ponta amerikai F-16-ossal repült Aranyosgyéresen

Románia számíthat szövetségeseire, amikor határainál folytatódik az Ukrajna elleni agresszió – jelentette ki csütörtökön Victor Ponta. A miniszterelnök az aranyosgyéresi katonai repülőtéren nyilatkozott, azután, hogy a Dacian Viper 2014 nevű amerikai–román közös légi hadgyakorlat keretében maga is több mint félórát repült egy amerikai F-16-os harci gép fedélzetén.

MTI

2014. április 17., 19:552014. április 17., 19:55

Ponta – miután szerdán minden szükséges orvosi vizsgálaton átesett és megszerezte a Pentagon hozzájárulását – a román légierő egyenruhájában jelent meg a kifutópályán, és a másodpilóta helyére ült be az amerikai pilóta mögé a kétüléses harci gépen. Politikai ellenfelei eddig is előszeretettel emlegették „másodpilótaként” a román miniszterelnököt arra utalva, hogy politikai karrierje előtt navigátorként vett részt raliversenyeken.

„Ezzel a hadgyakorlattal is jelezni akartuk, hogy Románia nincs egyedül, számíthat szövetségeseire itt a NATO keleti határán, amikor folytatódik az Ukrajna elleni agresszió” – fogalmazott a közös hadgyakorlat záróünnepségén a román kormányfő.

Hozzátette: Románia számára most az a legfontosabb, hogy a konfliktusövezet ne terjedjen ki a Moldovai Köztársaságra is. Ponta arra utalt, hogy előző nap a román többségű Moldovától való elszakadásra törekvő, oroszok lakta úgynevezett Dnyeszter menti köztársaság függetlenségének elismerésére szólította fel Oroszországot, az ENSZ-t és az Európai Uniót. Rámutatott: a nemzetközi jog durva megsértése lenne, ha Moszkva eleget tenne a szakadár terület felkérésének. A Dnyeszter-mellék több mint két évtizede kikiáltott függetlenségét eddig senki sem ismerte el.

 

Az április 10-e és 17-e között több mint 200 román és 250 amerikai katona részvételével lezajlott közös légi hadgyakorlaton a román fél MiG-21 LanceR típusú, az amerikai légierő pedig F-16-os repülőgépekkel vett részt.

Ponta kifejezte meggyőződését, hogy a román pilóták kiemelkedő „határőrei” lesznek a NATO-nak, amikor majd néhány év múlva maguk is F-16-okkal repülhetnek. Románia ugyanis 12 darab használt F-16-ost vásárol Portugáliától, amelyeket – felújításukat követően – 2017-től állítanak hadrendbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés