
Roman Polanski ügyvédje útján köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták, majd egy magánrepülőgépen elhagyta Svájcot.
2010. július 13., 13:052010. július 13., 13:05
2010. július 13., 13:192010. július 13., 13:19
Roman Polanski ügyvédje útján köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták, és Párizsban kiadott rövid közleményében tudatta, hogy nem kíván nyilatkozni annak kapcsán, hogy a svájci igazságügyi miniszter elutasította az Egyesült Államok kérelmét a filmrendező kiadatására. A France Info hírrádió értesülése szerint Polanski délután egy magánrepülőgépen elhagyta Svájcot. A jogi képviselő azt viszont nem kívánta elárulni, hol tartózkodik jelenleg a filmrendező. Polanski párizsi lakása előtt mindenesetre órák óta fotósok és tévések várakoznak – tudósít az MTI.
\"Nem kívánok nyilatkozni a svájci igazságügyi minisztérium mai döntését követően. Egyszerűen csak szeretnék a szívem mélyéről köszönetet mondani mindazoknak, akik támogattak és tudatni velük, hogy ma nagyon elégedett vagyok. Mindannyiuknak hatalmas köszönet\" – olvasható Polanski közleményében, amelyet ügyvédje, Hervé Temime juttatott el a sajtónak.
A francia–lengyel állampolgárságú filmest szeptemberben tartóztatták le Svájcban nemzetközi elfogatóparancs alapján, amelyet az amerikai hatóságok adtak ki ellene egy 1977-ben elkövetett liliomtiprás miatt. A rendező december óta házi őrizetben várta ügyének rendeződését. Az elektromos karperecet, amelyet december 4. óta viselt, délben vették le róla a svájci hatóságok, s a filmrendező nem sokkal utána el is hagyta Gstaad-i házát.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
szóljon hozzá!