Polanski szabad ember – nem adják ki az USA-nak

A svájci kormány elutasította az Egyesült Államok kérelmét Roman Polanski kiadatására, és bejelentették, hogy megszüntetik a rendező házi őrizetét. A filmrendezőt egy 1977-ben elkövetett liliomtiprás miatt akarták az Egyesült Államokban bíróság elé állítani. A svájci igazságügyi minisztérium hétfőn közleményben hozta nyilvánosságra, hogy nemzeti érdekeket vettek figyelembe a döntés meghozatalakor, és Polanski immár szabad ember.

2010. július 12., 17:022010. július 12., 17:02

2010. július 13., 14:032010. július 13., 14:03

Galéria
\"Roman Polanski 76 esztendős franci–lengyel filmrendezőt Svájc nem adja ki az Egyesült Államoknak. A szabadságát korlátozó intézkedéseket visszavontuk\" – jelentette be Evaline Widmer-Schlimpf igazságügyi miniszter. \"Polanski úr immár szabadon mozoghat. 12.30 óta szabad ember\" – mondta a miniszter. Widmer-Schlimpf hangsúlyozta, a svájci hatóságok \"nem arról döntöttek, hogy a rendező bűnös-e vagy sem\". A svájci illetékesek elsősorban az amerikai hatóságokat hibáztatták, amiért nem tudtak hitelt érdemlő bizonyítékokkal szolgálni a Polanski ellen 1977–78-ban folytatott bírósági eljárásról – tájékoztat az MTI.

A Rosemary gyermeke és A zongorista című film Oscar-díjas rendezőjét azzal a váddal tartóztatták le 1977-ben az Egyesült Államokban, hogy leitatott és megerőszakolt egy 13 éves lányt. Polanski annak idején vádalku keretében bűnösnek vallotta magát. Az ezt követő események képezték a hónapok óta húzódó kiadatási vita tárgyát.

A rendező ügyvédei azt állították, a bíró annak idején beleegyezett, hogy 90 napos elmeszakértői megfigyelés után szabaduljon. Ám Polanskit az ítélethozatal előtt úgy tájékoztatták, hogy a bíró megváltoztatta véleményét, és azért szökött Franciaországba, mert félt a sokéves börtönbüntetéstől. Szökése óta az Egyesült Államokban elfogatóparancs volt érvényben a filmrendező ellen. A rendezőt svájci alpesi nyaralójában, Gstaadban tartották házi őrizetben december óta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés