
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Beperelte az Sanitas egészségügyi szakszervezet Nelu Tătaru egészségügyi minisztert, azt kérik az igazságszolgáltatástól, kényszerítse a minisztert, hogy hivatalos dokumentumban jogilag is hirdesse ki: országos járványhelyzet van.
2020. július 27., 21:502020. július 27., 21:50
Az egészségügyi alkalmazottak bérezését szabályozó törvénykezésben ugyanis külön paragrafusok írják elő, hogy az országos járvány idején 55-85 százalék közötti pótlék jár. Ezt viszont a járványhelyzetet kihirdető dokumentum hiányában a kórházak többsége nem alkalmazza.
„Az Egészségügyi Világszervezet március 11-én kihirdette a világjárványt. Eltelt öt hónap, és Romániában nem fogadtak el jogilag érvényes dokumentumot arról, hogy az országban is járványhelyzet van” – részletezte lapunknak Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke. Hozzátette, az első hetekben még arra gyanakodtak, egyszerű mulasztásról van szó, ám azóta a szakszervezet hetente minden hivatalos csatornán eredménytelenül szorgalmazza a rendelet elfogadását.
Nem maradt más megoldás, az igazságszolgáltatáshoz fordultunk, hogy kikényszerítsük a rendeletet” – mutatott rá a bizalmi.
Ezzel párhuzamosan kidolgoztak egy modellt, és minden helyi szakszervezet a bírósághoz fordul, hogy a kórházak fenntartójától – az egészségügyi minisztériumtól vagy az önkormányzatoktól – kérjék a március 11. óta járó, de elmaradt pótlékokat. Neagovici arra is kitért, hogy
Erről az egyenlőtlenségről is kikérték a minisztérium álláspontját, de nem kaptak választ. A szakszervezet szerint a kormány és a parlament több jogszabályt is elfogadott a koronavírus-járvány élvonalában küzdő egészségügyi alkalmazottak „jutalmazására”, a káoszban a jogszabályok egy részét alkalmazzák, a többit nem, mert nincs rá pénz, és a finanszírozási forrást nem jelölték meg.
„Nem kellett volna elbonyolítani méltánytalanságot szülve, hiszen már 2017-ben gondoltak arra a jogalkotók, hogy lehet egy országos járványhelyzet, és leszabályozták az 55-85 százalék közötti pótlékok odaítélését” – mutatott rá Vasile Neagovici. A szakszervezet képviselői különben kedden reggel 8 órakort találkoznak az egészségügyi miniszterrel, hogy egyeztessenek a követeléseikről.
A későn érkező mentőket okolják egy fiatal magyar férfi haláláért Ausztriában. Az eset a ritkábban lakott területek sürgősségi egészségügyi ellátásának hiányosságaira terelte a figyelmet a Kronen Zeitung című osztrák lap pénteki jelentése szerint.
Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
„Nincs terve” Donald Trump amerikai elnöknek arra, hogy a közeljövőben találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – adta hírül kedd este a BBC a Fehér Ház egyik tisztviselőjére hivatkozva.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
Egy hirtelen és heves tornádó söpört végig hétfőn több, Párizstól északra fekvő településen, és felborított három darut, amelyek egy fiatal munkás halálát okozták, négy embert pedig súlyosan megsebesítettek a hatóságok szerint.
Oroszország eddig nem kérte Romániától, hogy Vlagyimir Putyin budapesti csúcstalálkozóra utazásakor nyissa meg légterét az orosz elnök számára – jelentette ki hétfőn Brüsszelben a külügyminiszter.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
A háború adja át a helyét a békének! – hangoztatta XIV. Leó pápa vasárnap a Szent Péter téren, ahol hét új szentet avatott, közöttük Venezuela, illetve Pápua Új-Guinea első szentjét.
Beperelte az Európai Bizottságot a román állami gázipari vállalat, a Romgaz – írta az economedia.ro a cég közleménye alapján.
1 hozzászólás