
Az ifjúságban rejlő energia és munkakedv, valamint a gyakorlatba ültetett ötletek jelenthetik Európa számára a megoldást és a válságból kivezető utat – hangzott el a Magyar Ifjúsági Értekezlet június 25-én megrendezett brüsszeli kihelyezett ülésén. A MIÉRT vezetőit Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők látták vendégül.
2013. június 27., 16:582013. június 27., 16:58
2013. június 27., 18:212013. június 27., 18:21
A MIÉRT és az RMDSZ közötti együttműködés és a közös programok áttekintésével indult kedd délelőtt az Európai Parlamentben sorra került tanácskozás. Winkler Gyula köszöntőbeszédében kiemelte, az európai fiatalokat érintő és foglalkoztató, egyre tragikusabb méreteket öltő munkanélküliség kérdésében kulcsfontosságú annak elkerülése, hogy Románia „még mélyebbre süllyedjen”. A képviselő elmondta, a politikával foglalkozó fiataloknak felelőssége, hogy részt vegyenek a döntéshozatalok előkészítésében – ahogyan azt a MIÉRT is teszi az RMDSZ-el karöltve. „Az európai ifjúság elvárásainak hangsúlyosan meg kell jelenniük az Európai Néppártban, a szövetség európai parlamenti képviselői és munkatársai pedig minden segítséget megadnak ehhez a MIÉRT-nek” – fogalmazott Winkler.
Sógor Csaba arra bíztatta a MIÉRT irányítóit, hogy elképzeléseik megvalósításáért továbbra is ösztönözzék az RMDSZ-t, hiszen „a fiatalokban rejlő energia és munkakedv jelenthet kiutat a válságból”, és Európa számára olyan hosszú távú megoldásra van szükség, amely az ő ötleteiket, igényeiket nem hagyhatja figyelmen kívül.
A romániai színtér mellett az európain is folytatni kell a megkezdett együttműködést – közölte Szabó József, a MIÉRT elnöke, hozzátéve, hogy a stratégiai partnerségek a szervezet munkájának alapját jelentik, ezért az RMDSZ európai parlamenti képviselőivel kialakított kapcsolat az erdélyi magyar ifjúság erős érdekképviseletét tekintve hangsúlyos fontossággal bír.
Sógor Csaba és Winkler Gyula Szabó Józseffel és Jakab Adorjánnal, a MIÉRT elnökhelyettesével Erős partnerség az erdélyi magyar fiatalokért, az eredményes érdekképviseletért címmel nyilatkozatot fogadtak el, amelyben szorgalmazzák a meglévő programok folytatása mellett új, közös kezdeményezések kidolgozását annak érdekében, hogy az erdélyi magyar fiatalok célkitűzései az Európai Unióban is támogatásra leljenek.
A dokumentum mindemellett megállapítja, hogy a romániai magyar nemzeti közösség mindennapjait meghatározó döntések az önkormányzatokon túl az Európai Parlamentben születnek, következésképpen az RMDSZ jelenléte a döntéshozatalban csak akkor lehet eredményes, ha a helyi szintek mellett erős európai parlamenti képviselettel teljesedik ki – ehhez is nyújt segítséget a MIÉRT. Az RMDSZ egyik fő célja a szülőföldön való gyarapodás, ez pedig csak a fiatalok aktív szerepvállalásával lehetséges – áll az aláírt nyilatkozatban.
Flamand – erdélyi magyar különbségek és párhuzamok
A MIÉRT kihelyezett ülése előtti napon a szervezet elnöksége a Jong CD&V, a flamand belga kereszténydemokrata néppárt ifjúsági külügyi munkacsoportjával is megbeszélést tartott, amelyen részt vett Tom Vandenkendelaere, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP) alelnöke is. Mint a csoport fiatalok érdekeit képviselő tagja elmondta, a részleg mindig prioritásként kezeli, hogy az anyapárton keresztül eredményesen tudjanak beleszólni a kormányzásba. „A Jong CD&V-vel helyi, regionális és országos szinten is jelen vagyunk. Azt szeretnénk elérni, hogy minél több fiatal merjen és akarjon bekapcsolódni a politikába – mert minél nagyobb a képviselet, annál nagyobb a befolyás” – hangsúlyozta Vandenkendelaere, hozzátéve, hogy a MIÉRT-hez hasonló ifjúsági szervezeteknek a helyes irányba való haladásért egyfajta „kötelességük” kemény, célirányos konstruktív kritikával illetni az anyapártot.
Szó esett a Belgiumban tapasztalható francia-flamand ellentétekről is, hiszen amíg a felszínen a kétnyelvűség – többek között utcanévtáblákon, metró- és buszállomásokon, közintézményeken való – hiánytalan megjelenésével látszólag „béke uralkodik”, a különböző társadalmi rétegek szintjén ennél borúsabb a helyzet. „A franciák szabályszerűen átvették a hatalmat, manapság az üzletekben, vendéglátóipai egységekben szinte kötelezik arra a flamand nyelvet beszélőket, hogy franciául kommunikáljanak. A Jong CD&V és a YEPP célkitűzése, hogy megóvjuk a népcsoport érdekeit. Sürgető a probléma, hiszen egyre nagyobb teret hódít a flamand nacionalista párt, amely teljes függetlenséget akar, de annak súlyos következményei lennének. Mi csak az együttélés új szabályait szeretnénk lefektetni” – közölte a YEPP alelnöke, majd dicsérettel illette a MIÉRT munkásságát és rendezvényeit, „melyeken keresztül rengeteg kisebbségi fiatalt tudnak megszólítani”. Végezetül Vandenkendelaere a YEPP teljes körű tagjaként is üdvözölte a MIÉRT-et, remélve, hogy a Belgiumban és Romániában is fennálló hasonló nehézségek leküzdésében erős képviselettel és közös munkával kézzel fogható eredményeket érhetnek el.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!