
Elnökkévé választotta az alakulatba két hete belépett Traian Băsescut szombati kongresszusán a Népi Mozgalom (PMP) pártja, amely a volt államfő védnökségével alakult 2013-ban.
2015. október 25., 16:052015. október 25., 16:05
„Erkölcsi kötelességem, hogy a párt mellett maradjak, amíg a régi rendszer képviselői nem fogják többé befolyásolni a gazdasági és társadalmi életet, de főleg a politikai döntéseket” – jelentette ki a nagygyűlésen Băsescu, aki Az én Romániám című programjában az ország korszerűsítésének folytatását ígérte. Kifejtette, azért tér vissza a pártpolitikába, mert két elnöki mandátuma alatt nem sikerült végleg legyőznie, csak megrendítette a „rendszert”.
A PMP – amely felmérések szerint az öt százalékos parlamenti küszöb körül „lavírozik” – több politikusa azt hangoztatta: valódi alternatívát kívánnak felmutatni a kormányzó szociáldemokratákkal szemben, mivel szerintük az ellenzéki liberálisok (PNL) nem sokban különböznek a PSD-től.
Vasile Blaga, a PNL társelnöke úgy reagált: hallani sem akarnak a Băsescuval való együttműködésről.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!