
A fogyatékkal élő, krónikus betegségben szenvedő vagy súlyos betegségből lábadozó gyermekek és fiatalok élményterápiás, illetve művészeti terápiás kezelésével foglalkozó civil szervezeteket finanszíroz a Mol Románia és a Közösségért Alapítvány, amely összesen 300 ezer lejt biztosít a nyertes egyesületeknek.
2014. november 21., 15:092014. november 21., 15:09
A szervezetek december 20-áig jelentkezhetnek a gyermekgyógyító program keretében meghirdetett pályázatra.
András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezetője elmondta: az elmúlt öt év során a gyermekgyógyító program több mint hétezer gyermeknek nyújtott segítséget, a támogatások összértéke közel 1,5 millió lej.
A projekt keretében egy szervezet legtöbb 20 ezer lej támogatást nyerhet, amelyet 2015. január és augusztus között megvalósítandó pályázatra fordíthat. A program tájékoztatója és az adatlapok letölthetők a www.pentrucomunitate.ro és a www.molromania.ro honlapról.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!