Elfogadta a román kormány pénteken a jövő évi állami költségvetést – jelentette be Emil Boc miniszterelnök.
2011. november 27., 12:492011. november 27., 12:49
2011. november 27., 14:522011. november 27., 14:52
Emil Boc: esetleg a jövő év második felében lehet nyugdíj- és bérelemlés
A kabinet a jövő évre 2,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, az államháztartási hiány pedig nem haladhatja meg a bruttó össztermék 1,9 százalékát. A büdzsét a kormány a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások után dolgozta ki, közölte az MTI.
A miniszterelnök szerint az általa vezetett kabinet óvatos tervezetet dolgozott ki, figyelembe véve a nemzetközi gazdasági helyzetet. Növelik a beruházásokra fordítandó keretet, mondta Boc, és így remélik, hogy újabb munkahelyek létesülnek.
A tervezet szerint a jövő évben sem lesz nyugdíj- és béremelés, a kormány azt ígérte, hogy esetleg a jövő év második felétől jöhet szóba ilyen intézkedés, ha a gazdasági mutatók megfelelően alakulnak.
Boc megerősítette, hogy Románia továbbra is fenntartja a 2015-ös euróövezethez való csatlakozási céldátumot.
A parlament várhatóan december elején kezdi el a költségvetés vitáját.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!