Óvásözön a magyar államfőjelöltek ellen

Kelemen Hunor az első, Szilágyi Zsolt pedig a tizedik helyre került az államfőválasztáson induló tizennégy jelöltet tartalmazó szavazócédulán a Központi Választási Iroda (BEC) által kedden lebonyolított sorshúzás szerint. A jelöltek névsora azután lett végleges, hogy az alkotmánybíróság elutasította a részvételük ellen beterjesztett óvásokat, amelyek a két magyar politikus esetében többnyire a magyar közösség érdekében kifejtett „alkotmányellenes” tevékenységüket kifogásolta.

Rostás Szabolcs

2014. szeptember 30., 17:022014. szeptember 30., 17:02

2014. szeptember 30., 17:022014. szeptember 30., 17:02

Több mint ötven óvást emeltek magánszemélyek és szervezetek az idei államfőválasztás november 2-i első fordulójában induló 14 jelölt ellen, a megmérettetésre bejelentkezett két magyar politikus esetében többnyire „alkotmányellenes” tevékenységüket kifogásolták. Az óvásokat az alkotmánybíróság vitatta meg, és kivétel nélkül valamennyit visszautasította, így a legfőbb közjogi méltósági címre pályázók listája már hétfőn véglegessé vált.

Puskás Bálint, a kilencfős bukaresti taláros testület egyetlen magyar tagja a Krónikának elmondta, az óvások mintegy kilencven százalékában felsorolt kifogásoknak semmilyen alapjuk nincs, túlnyomó többségük komolytalan, átgondolatlan érvet sorakoztat fel az államfőjelöltek ellen.

„Akadt, aki azért kezdeményezte valamelyik elnökjelölt indulásának elutasítását, mert korábban nem fogadta fogadóórán, egy másik esetében nem tetszett, mit mondott a televízióban. A jelöltek azonban ezekben az esetekben nem követtek el törvénytelenséget, így a kifogásokat kivétel nélkül visszautasítottuk” – magyarázta Puskás Bálint.

Egyébként a legtöbben (kilencen) a legesélyesebbnek tartott Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök indulásának jogosságát kérdőjelezték meg, a jobboldal legnagyobb népszerűségnek örvendő jelöltjének, Klaus Johannisnak a pályázata ellen csak ketten emeltek kifogást.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ellen hét, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje ellen négy óvás érkezett az alkotmánybírósághoz. A testület által közzétett határozatok – amelyek csak az óvó felek nevét tartalmazzák, a kifogások lényegét nem – Kelemen jelölését kizárólag magánszemélyek, közöttük a választáson ugyancsak résztvevő Gheorghe Funar kolozsvári expolgármester próbálta megakadályozni.

Szilágyi esetében óvást nyújtott be a Román Ökologista Párt (PER) és a Romák Kereszténydemokrata Egyesülete is; utóbbi szervezet egyébként valamennyi jelölt ellen kifogást emelt.

Puskás Bálinttól megtudtuk, a magyar jelöltek ellen beterjesztett óvások zöme a romániai magyar politikusokat általában ért vádakban merült ki. „Felrótták nekik, hogy annak idején nem szavazták meg az alkotmányt, hogy módosítani akarják az alaptörvény 1., Románia egységes nemzetállamiságát kimondó cikkelyét, továbbá hogy felvállalják a magyar közösség problémáit” – jelentette ki kérdésünkre az alkotmánybíróság RMDSZ által delegált tagja.

A Központi Választási Iroda (BEC) kedden sorshúzással alakította ki, hogy a jelöltek neve milyen sorrendben szerepel a szavazócédulákon. Ennek alapján Kelemen Hunor az első, Szilágyi Zsolt pedig a tizedik helyre került; Johannis a második, Ponta pedig a negyedik kockát foglalja el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés