
Elérte az ötvenet az október 30-ai bukaresti tűzvész halálos áldozatainak száma, miután kedd este és szerda reggel újabb két sebesült halt bele sérüléseibe.
2015. november 11., 11:592015. november 11., 11:59
A két újabb áldozat Nagy-Britanniában vesztette életét: őket hét másik súlyos sérülttel együtt vasárnap szállították külföldi gyógykezelésre egy intenzív osztállyá alakított NATO-repülőgéppel.
A bukaresti Colectiv klubban október 30-án egy rockkoncerten használt tűzijáték pillanatok alatt lángra lobbantotta a terem gyúlékony anyagból készült hangszigetelését. A rendezvény több száz résztvevője közül sokan nem tudtak idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton. A tragédia éjszakáján 26-an haltak meg, több mint 150 ember pedig füstmérgezéssel és égési sérülésekkel került kórházba.
Azóta – főleg a tragédia utáni második héten – folyamatosan nőtt az áldozatok száma. Az igazságügyi orvostani intézet az utólagos laborvizsgálatokra alapozva a héten azt közölte, hogy a helyszínen talált áldozatok többségének halálát a belélegzett mérgező gázok okozták. Valamennyiüknél szén-monoxid- és hidrogéncianid-mérgezést állapítottak meg, 18 áldozat szervezetében pedig ezek koncentrációja egyértelműen meghaladta a halálos adagot.
Ami a kórházban ápolt súlyos égési sérültek felépülési esélyeit illeti, az orvosok már korábban figyelmeztették a közvéleményt, hogy az első hét után kritikus időszak következik, amikor szövődmények léphetnek fel. Az áldozatok nemcsak a megégett légutak és bőrfelületek miatt vannak életveszélyben, hanem az elszenvedett mérgezés utóhatásai miatt is.
Szombaton a román hatóságok megkezdték a szállítható állapotban lévő súlyos sérültek áthelyezését külföldi kórházakba. A román egészségügyi minisztérium utolsó összesítése szerint a bukaresti kórházakban 76 sérültet ápolnak, közülük 24-en vannak válságos és súlyos állapotban. További 28 ember külföldön kap orvosi ellátást Nagy-Britanniában, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában, Izraelben, Norvégiában, Svájcban és Németországban. A külföldi kórházakban eddig a bukaresti tűzvész hét áldozata halt meg.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!