
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság Monica Iacob Ridzi volt ifjúsági és sportminisztert egy korrupciós ügyben.
2014. január 27., 18:312014. január 27., 18:31
Ridzit hivatali visszaéléssel vádolták, és a bíróság abban találta vétkesnek, hogy több mint 600 ezer euróval károsította meg az államkasszát, miután fiktív szolgáltatásokat fizetett ki magáncégeknek. Ridzi 2009-ben alig fél évig volt tárcavezető. Őt az akkor hatalmon lévő, jelenleg ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) jelölte a tisztségbe. Ez a párt 2013 elejéig Traian Băsescu államfőhöz állt közel. Az ügyészek 2011 májusában emeltek vádat a miniszter és másik tizenegy személy ellen, közöttük a tárcavezető személyi tanácsadója, valamint több minisztériumi alkalmazott ellen.
2009-ben az ifjúsági és sportminisztérium úgynevezett ifjúsági napokat szervezett, amelyről azt állította, hogy országos rendezvény. A szaktárca által kifizetett több mint 700 ezer euróból azonban valójában csak két koncertet rendeztek, egyet Bukarestben, egy másikat a Fekete-tenger partján lévő Costinești üdülőtelepen, amelyeknek a valós költségei sokkal kisebbek voltak, mint a kifizetett összeg.
A volt tárcavezetőt okirat-hamisítással is vádolták, mert az ügyészek szerint megpróbálta eltüntetni a szaktárca informatikai rendszeréből a fontos bizonyítéknak számító információkat, mint például a munkatársaival folytatott elektronikus levelezést.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!