Össztűz egy PD-L-s szenátorra

Iulian Urban szenátornak a pártjából való kizárását és a román parlamentből való távozását sürgeti az európai szocialisták parlamenti csoportja, miután a törvényhozó az Európai Unió vezetőit tette felelőssé a norvégiai merényletért.

2011. július 29., 19:012011. július 29., 19:01

2011. július 29., 22:042011. július 29., 22:04

Iulian Urban. Máris magyarázkodhat

Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának helyettes vezetője pénteken élesen bírálta a román szenátort az RFI rádiónak adott nyilatkozatában. Swoboda úgy véli, hogy felháborító Urban álláspontja, és emlékeztetett, hogy az osztrák szélsőjobboldali párt már kizárta soraiból egyik képviselőjét hasonló állásfoglalás miatt. Swoboda szerint a Demokrata Liberális Pártnak (PD-L) azonnal ki kellene zárnia soraiból a törvényhozót, aki a román szenátus igazságügyi bizottságának alelnöke – jelenti az MTI.

Urban internetes naplójában azt vetette az EU vezető politikusainak szemére, hogy „ráerőltették az európaiakra a multikulturális eszmét”, és nem szálltak szembe az „iszlám gyarmatosítással”. Ezáltal pedig mintegy elősegítették olyan bűncselekmények megvalósulását, mint amilyen az Anders Behring Breivik által elkövetett robbantás és ámokfutás volt Norvégiában. A 36 éves Urban szerint 25 EU-tagállamban ma azért vannak kormányon jobboldali irányultságú pártok, mert a lakosság az ő hatalomra juttatásukkal tiltakozik a baloldalhoz köthető „szociális segélyezés felelőtlen politikája” és a „nagyszabású, ellenőrzés nélküli bevándorlás” ellen.

A Romani Criss nevű roma jogvédő szervezet is azt kérte pénteken a PD-L-től, hogy zárja ki soraiból Urbant, aki „újnáci és idegengyűlölő” álláspontot fogalmazott meg. A szervezet szerint megengedhetetlen, hogy a szenátor mentséget próbál találni a szörnyű terrorcselekményre, és „a népek igazságszolgáltatásának” mutatja be a történteket.

Sever Voinescu, a PD-L szóvivője közölte, hogy pártja hétfőn vitathatja meg Urban állásfoglalását, de leszögezte, nem enged a szocialisták nyomásának, maguk is rendet tudnak teremteni pártjukban.

Urban pénteken úgy reagált Swoboda felvetésére, hogy a szocialisták politikusa vélhetően csak az újságokból szerzett tudomást álláspontjáról, és nem olvasta el teljes egészében az internetes naplójában közzétett véleményét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés