
Fotó: Thomas Campean
A készülő Márton Áron film kapcsán tájékoztató és támogatásszervező találkozót szervez több erdélyi városban a Mustármag közösség. Mint ismeretes, a Mustármag közösség nemes célt tűzött ki maga elé: ősszel szeretnék elkezdeni a Márton Áronról szóló film forgatását. A találkozók célja, hogy az alkotást támogatva a közösségek tanúságot tegyenek a hitükről, az együttműködési képességükről, a kölcsönösségre és az egymásért érzett felelősségre építve.
2015. január 29., 14:362015. január 29., 14:36
2015. január 29., 14:392015. január 29., 14:39
A találkozók nem titkolt célja ugyanakkor a felekezeti határok fölött megvalósuló összefogás, amelyre a Mustármag közösség szerint éppen Márton Áron személye a legmegfelelőbb. A forgatókönyvet is jegyző Papp Lászlót arról kérdeztük, hogy miért éppen Márton Áront választotta a film főhősének.
– Mindenekelőtt el kell mondanunk, hogy Márton Áron életével hitelesített tanítása ma is időszerű, hiszen Áron püspök elsősorban élni tanított, és ma is erre tanít bennünket. Mögéje fel lehet sorakozni. Persze sokan kérdezhetik, hogy miért éppen egy papi embert választottunk, miképpen lehet ő ma példakép a XXI. századi fiatalságnak? Elég megnéznünk a püspökké avatásakor választott címerét, mert ez képi megvalósításában és feliratában is életének hitvallásaként értelmezhető. Közismert, hogy a jelmondata a Non recurso laborem, azaz Nem utasítom el a munkát (más fordításban Vállalom a munkát, illetve Nem térek ki a munka elől) volt, egyben a püspök első, nagyszerű közösségi tanácsa, ami még ma is érvényes.
Kevésbé ismert ugyanakkor a címer, amelynek központjában a Békás-szoros sziklacsúcsán álló magányos fenyőfa van. Ez a székely életfa, amely ellenáll a viharnak és a zord időknek, zöld színével pedig az örök reményt jelenti. A háttérben öt, hóval borított hegycsúcs, jelezvén a Székelyföld havasait. A Nap és Hold a régi székely címerből valók és jelzik, hogy ez a nép mennyire jelentős helyet foglal el életében. A két égitest között a Pax szimbólum, a felső sarokban pedig üstökös száll, ez arra utal, hogy kinevezését karácsonykor kapta. Számomra a magasba mutató fenyő gyökerei fontosak, mert ez úgy kapaszkodik a földbe, ahogyan Márton Áron kapaszkodik Jézusba.
– Nem kétséges, hogy egy római katolikus püspök életéről forgatott film közösséggé tudja kovácsolni a katolikus híveket, de hogyan tudja megszólítani ez az életút a más vallásúakat, illetve a nem hívőket?
– Kiindulásként hadd idézzem Jakubinyi György érsek úr ajánlását: „Márton Áron erdélyi püspök (1896-1980) életpéldája kiemelkedő mind a katolikus, mind pedig az egyetemes magyarság számára. Személye összefonódott az igazság védelmével, népe és a körülötte élő közösségek – nemzetiségre és vallási hovatartozástól függetlenül – érdekeinek képviseletével. Alakja kikerülhetetlen a 20. századi erdélyi és Kárpát-medencei magyar történelem, úgyszintén a kelet-közép-európai kommunista diktatúra évtizedeinek tárgyalása során. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában felvállalt élete a mai magyar társadalom számára is példaértékű.”
A görög katolikusok a maguk során hálával és tisztelettel gondolnak rá, hiszen 1948 őszén, amikor az ortodoxok bejelentik a román vallási egység megvalósítását, ami gyakorlatilag a görög katolikus vallásuk eltörlését volt hivatott véghezvinni, Áron püspök körlevélben utasította papjait, hogy „görög katolikus testvéreinket előzékeny szeretettel a legmesszemenőbb vallási támogatásban és segítésben részesítsék, amikor szükséges, templomainkat, kelyhünket és egyházi felszereléseinket rendelkezésükre bocsássák.” Később, a megtorlások ellenére, kispapjaik képzését is vállalta. Visszaemlékezésekben megható tanúságtételek olvashatók olyanoktól, akik a gyulafehérvári szemináriumban lelki vezetőjükként tekinthettek Áron püspökre. Lucian Muresan bíboros például így beszél róla: „világjelentőségű katolikus főpap.”
Ami a reformátusokat illeti, mindannyian tisztelték és értékelték a kisebbségekért végzett munkáját, így nem meglepő, ha Benkő Samu, aki református lelkész családban nőtt fel, temetésén még úgy érzi, hogy „az erdélyi magyarság házának leszakadt a tartógerendája”, később pedig már néhány év távlatából értékelve Márton Áron életét, azt mondja róla, hogy „a huszadik század legmarkánsabb egyénisége”.
A vallásos megközelítésen túlmenően érdemes Stefano Bottoni történész megállapításait is figyelembe venni, aki amellett érvel, hogy bár eddig a püspök életének megítélése a román történészek és magyar történészek részéről eltérő, tevékenységének és kiállásának univerzális – a szűken vett nemzeti érdeket meghaladó – jellege volt. A kutatások egyébként igazolják azt, amit sokan még emlékeikből pontosan tudnak, hogy a formális politikai vezetés ellenére az erdélyi közösség Márton Áront tekintette vezérének, hozzá fordultak tanácsért, vele beszélték meg az erdélyi magyarság általuk elképzelt jövőjére vonatkozó terveiket.
Az utókor számára immár nyilvánvalóvá vált, hogy abban a korban, amikor igen sokan végül megtörtek, és együttműködtek a kommunista diktatúrával, illetve a titkosszolgálattal, akkor Márton Áron sem börtönévei alatt, sem azután nem hódolt be a hatalomnak. Ez egyébként színesíti mindkét történelmi narratívát, hiszen, míg a magyar történészek szívesen emlékeznek és emlékeztetnek arra, hogy Márton Áron kiállt a magyar kisebbség védelméért, addig más társaik egyre inkább – és talán ez a fontosabb életében – néhány kulcsmozzanatra figyelnek az életéből, mint például a zsidóság deportálása elleni 1940 májusi beszédére, vagy 1948-as körlevelére a görög katolikus hívek befogadásáról, az 1949-es csíksomlyói búcsúra, de akár 1957-es elhíresült bérma-körútjára is, amikor egy hét alatt legalább 30 ezer emberrel érintkezett.
Élete tehát, amit a titkosszolgálati megfigyelések megmaradt átiratainak köszönhetően jól dokumentálhatunk, érdemes arra, hogy egyrészt még jobban megismerjük, hiszen ma is időszerű egyéniség, másrészt, hogy népszerűsítsük filmes eszközökkel is.
– Aki tehát érdeklődik a misszió iránt, illetve többet szeretne megtudni, akár Márton Áronról, akár a róla készítendő filmről, részt vehet a találkozókon. Mikor lesznek ezek?
– Terveink szerint minden jelentős erdélyi városban szervezünk találkozókat, ezek időpontjainak véglegesítése folyamatban van. Csíkszeredában a Hargita megyei Kulturális Központ lesz a házigazdánk január 30-án, pénteken, 12 órakor. Ezenkívül más jelentősebb városokban is szeretnénk megszervezni: Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Brassóban, Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Székelykeresztúron, Szovátán, illetve mindenhol, ahol még igény mutatkozik.
Korondi Kinga
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!