
Őrizetbe vételekkel zárultak azok a maratoni kihallgatások, amelyek az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ploiești-i kirendeltségén kedd délelőttől szerda hajnalig tartottak abban az ügyben, amelyben Victor Ponta miniszterelnök sógora, Iulian Herţanu is érintett.
2015. február 18., 17:122015. február 18., 17:12
A közel 17 órán keresztül kihallgatott Herţanu (képünkön) mellett, akit azzal gyanúsítanak, hogy cége – amelyet Ponta édesanyja alapított, és amelyet feleségével, a kormányfő húgával együtt irányít – európai uniós támogatások elsikkasztásában és adócsalásban érintett, őrizetbe vettek egy másik üzletembert is, akinek cégei érintettek, valamint Mihai Comant, a Prahova megyei közgyűlés korábbi szociáldemokrata párti (PSD) tagját.
Mint arról beszámoltunk, Herţanut még kedden délelőtt állították elő kihallgatásra, mivel az alapos gyanú szerint az általa irányított Grossmann Engineering Group által a Prahova megyei Comarnicon elvégzett csatornahálózat-bővítési munkálatok során súlyos visszaélések történtek.
A DNA szerint a konzorcium, amelynek Herţanu cége is tagja volt, már eleve csalás útján nyert a pályázaton, majd a munkálatok finanszírozására szánt európai uniós pénzek 54 százalékát, 7,8 millió lejt elsikkasztott. Emellett 2,5 millió lejes adócsalással is gyanúsítják.
Az ügyben kihallgatták a Prahova megyei közgyűlés elnökét, Marius Cosmát, fiát, Vlad Cosma parlamenti képviselőt, Sebastian Ghiță parlamenti képviselőt, üzletembert, Victor Ponta közeli barátját. Ellenük bűnvádi eljárás indult bűnszervezet támogatása, illetve befolyással üzérkedés miatt, és bírósági felügyelet alá helyezték őket, ami lakhelyelhagyási tilalommal is jár.
A DNA szerint ugyanis Mircea Cosma, Vlad Cosma és Ghiță nyomást gyakorolt a csatornázási művekre, hogy az általuk kijelölt személyeket nevezzék ki vezető pozícióba, illetve hogy a csatornarendszer bővítési munkálatait a Ponta sógora által is képviselt konzorciumnak ítéljék.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!