
Maratoni, tízórás kihallgatás után kedd este tíz óra környékén 24 órára őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Elena Udrea perlamenti képviselőt, volt fejlesztési és idegenforgalmi minisztert, akit két ügyben három rendbeli befolyással üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítanak.
2015. február 11., 15:592015. február 11., 15:59
2015. február 11., 16:222015. február 11., 16:22
Udreát bíróság elé állítják, hogy ott eldőljön: a DNA kérésének engedve 30 napos előzetes letartóztatásba helyezik-e. Mint arról beszámoltunk, az Udrea elleni bűnvádi eljárásokat és előzetes letartóztatásba helyezését hétfőn késő este hagyta jóvá a képviselőház.
Ügyészségi források szerint Udrea a kihallgatási idő jelentős részét a vádirat tanulmányozásával töltötte, majd saját védelmére tett nyilatkozatot, és nem tett terhelő vallomást senkire. Este tíz óra után aztán, azt követően, hogy az őrizetbe vételéről döntöttek, megbilincselve vezették ki a DNA székházából.
„Elena Udreát megbilincselhetik, de az igazságot nem” – mondta ekkor a politikusnő, akin a rendőrségi fogdába érkezéskor már nem volt bilincs, ezért a DNA vizsgálatot indított az őrizetbe vételre vonatkozó szabályozás betartása kapcsán.
Băsescu: hiszek Udreában
Elfoglalta szerdán Traian Băsescu volt államfő azt az irodát a Népi Mozgalom Párt (PMP) székhelyén, amelyet még korábbi pártfogoltja, Elena Udrea pártelnöksége idején rendeztek be az épületben. Băsescu nem kívánta kommentálni az Udreával szembeni vádakat, de reményét fejezte ki, hogy a bíróságon majd bizonyíthatja igazát. Leszögezte: hisz Udreában, mivel az egyetlen az egykori demkrata-liberális párti vezetők közül, aki kitartott mellette.
A DNA vádiratából szerdán a Mediafax közölt részleteket. Eszerint Tudor Breazu pénzügyi tanácsadó, aki Udrea Nana községben vásárolt földjeinek ügyeit intézte, közvetítőként szerepelt a vesztegetési folyamatban.
Így többek között egy 300 ezer lejes vesztegetést is ő vett át Udrea és Ana Maria Topoliceanu, az Országos Befektetési Társaság vezetője számára, amelyből Udrea a születésnapi partiját szervezte meg Predealon, illetve amit ő és Topoliceanu utazásra költött.
Az is kiderült, hogy a fejlesztési tárcával szerződéses viszonyban álló cégeknek folyamatosan biztosítaniuk kellett a minisztériumi vezetők „jóindulatát” annak érdekében, hogy idejében kifizessék nekik a pályázaton elnyert munkálatok ellenértékét.
Mint ismeretes, a politikusnőt egyrészt azzal gyanúsítják, hogy tudott exférje, Dorin Cocoş korrupciós ügyeiről, illetve az azokból származó jövedelemről. Másrészt azzal, hogy az önkormányzatok hivatali szolgáltatásait elérhetővé tevő e-Románia programban is visszaéléseket követett el.
Ugyancsak a terhére róják, hogy 2011-ben a fejlesztési minisztérium törvénytelenül vett részt egy ökölvívógála megszervezésében, amelyre európai uniós forrásokat költött, mintegy kétmillió lejjel károsítva meg ezzel a tárca költségvetését, mivel az EU utólag nem volt hajlandó elszámolni és finanszírozni a sportesemény megszervezésére költött összeget.
Emellett azzal is meggyanúsították a politikusnőt, hogy egy üzletembertől hárommillió lejt követelt a gála támogatására a minisztériummal fennálló szerződései folytatásáért cserébe. Szerdán már az került nyilvánosságra, hogy Udrea vezetése alatt a minisztérium által meghirdetett pályázatokon győztes cégeknek a projekt értékének tíz százalékát kellett a tárca vezetőinek kifizetniük.
A DNA a kilenc volt minisztert érintő szoftverbeszerzési panama, a Microsoft-ügy kapcsán is meggyanúsította Udreát. Ebben az ügyben a politikusnő volt férje, Dorin Cocoş is a gyanúsítottak között van, mivel a DNA szerint ő közvetített a számítástechnikai cégek és a politikusok között.
A DNA szerint egy, az ügyben szintén érintett üzletember, Dinu Pescariu vallomásában azt mondta: Udrea 2013-ban félmillió eurót kért és kapott több részletben tőle annak fejében, hogy „elsimítsa” az ellene zajló nyomozást. Ráadásul az újabb vádak szerint Cocoş azért kapott kilencmillió eurót két üzletembertől, hogy Udrea miniszterként járjon közben a kormánynál a szoftverszerződések megkötése érdekében.
Ennek nyomán befolyással üzérkedés, pénzmosás és a vagyonbevallása meghamisítása miatt kezdeményezték Udrea letartóztatását. Másrészt azzal is vádolják, hogy megsértette a január 29-én elrendelt bírósági felügyelet szabályait.
Mint ismeretes, Udrea azt állítja, hogy a DNA-akciók mögött valójában Florian Coldea tábornok, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ügyvivő igazgatója áll, aki így kíván bosszút állni rajta azért, mert a SRI mellett „alternatív információforrásként” szolgált Traian Băsescu volt államfő számára.
Udrea szerint Coldea félmillió eurót követelt exférjétől a kormányhoz közel álló Romania TV hírcsatorna számára, és azzal is megvádolta, hogy beavatkozott az államfői kampányba Klaus Johannis oldalán. A SRI-t felügyelő parlamenti bizottság hétfőn öt órán keresztül hallgatta meg Coldeát, és arra a következtetésre jutott, hogy a vádak alaptalanok.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!