Orbán Viktor: ebben a formában nem lehet bevezetni az adót

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az emberek megkérdőjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerűségét, ezért az ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

MTI

2014. október 31., 12:062014. október 31., 12:06

A kormányfő indoklásul azt mondta: azért nem vezethető be az új adótípus ebben a formában, mert kialakult „egy félelmeket előhívő vízió”, amely kezelhetetlenné teszi a vitát, vagyis „a vita félrecsúszott”, „nincs meg a közös alap”; hiszen az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni – mert „a távközlés áthúzódik az internetre” –, ráadásul ezt is a szolgáltatóknak kellett volna fizetniük.

Az emberek azonban megkérdőjelezik az egész ésszerűségét, „ilyen körülmények között nem lehet bevezetni semmit sem” – fogalmazott Orbán Viktor. Hangsúlyozta: a kormánynak el kell fogadnia, hogy az ésszerűség mércéjével meg kell mérni minden intézkedést, és ha az embereknek nemcsak hogy nem tetszik egy lépés, hanem ésszerűtlennek is tartják azt, akkor nem szabad megtenni. „Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen, hanem az emberekkel közösen kormányzunk” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte egyúttal, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről, mert „választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe”. A konzultáció vége 2015 első negyedévének, félévének végére várható – fűzte hozzá.

A kormányfő a rádióműsorban kiemelte, továbbra is cél, hogy legkésőbb 2020-ra minden magyar lakásban elérhető legyen a szélessávú internet, az erről szóló megállapodásokat a szolgáltatókkal már megkötötték. Ez egy több száz milliárd forintos projekt, és „ezzel Európa élmezőnyébe fog Magyarország kerülni” – közölte a miniszterelnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés