Magyarország egyensúlyvédelmi politikát folytat, nem fogadja el ugyanis, hogy nemzetállami hatásköröket „lopakodó módon” tegyenek közösségivé az Európai Unióban – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök a keddi budapesti külképviselet-vezetői értekezleten.
2013. július 16., 18:272013. július 16., 18:27
2013. július 16., 18:272013. július 16., 18:27
A kormányfő azt mondta, újabb és újabb indítványok születnek az unióban a nemzetállamok és a közösség közötti egyensúly felbontására, ami elfogadhatatlan. A tisztázatlan közösségi-nemzetállami viszony ugyanis csak a nagyoknak jó, és kettős mércéhez vezet – tette hozzá. Orbán Viktor hangot adott azon véleményének is, amely szerint válság idején a célzott intézkedések vezetnek eredményre. A nyugatiak ugyanakkor folyamatosan kifogásolják a célzott és nem normatív magyarországi lépéseket, így például a bankadót és a telekommunikációs adót. E célzott lépések nélkül azonban a „büdös életben” nem jutunk ki a válságból – mondta.
A kormányfő elmondta: ideológiai természetű kérdésekben van véleménykülönbség az Egyesült Államokkal, ezekben „nem pendülünk egy húron”. Kiemelte: „együttélési problémáról” van szó. Feltette a kérdést, miért dolga az Egyesült Államoknak, hogy elmondja a véleményét egy magyarországi szabályozásról. Egyes tartalmi kérdésekben is „mást gondolunk”, de Amerikának el kell fogadnia, hogy „a magyar nép által megválasztott képviselők szabadon döntenek” arról, mi jó nekik és mi nem – jelentette ki. Mindazonáltal a „kemény témákban”, a katonai együttműködés, a titkosszolgálatok közötti kooperáció és a gazdasági kapcsolatok területén „kiválóan állunk” – hangsúlyozta.
Orbán Viktor azt is kifejtette: versenyképessége javításához az Európai Uniónak meg kell állapodnia Oroszországgal. Mindez Közép-Európának történelmileg nem könnyű kérdés, mert „ha egy Németország vezette Európai Unió és Oroszország közeledéséről az ember olvas, akkor megnézi, hogy a gyerekek megvannak-e az udvaron” – mondta a kormányfő, aki szerint ezért a közép-európai térségnek pontosan meg kell fogalmaznia az érdekeit egy EU-Oroszország közötti hosszú távú stratégiai együttműködés esetén.
Szintén kérdésre válaszolva Orbán Viktor megismételte azt az álláspontját, hogy Magyarországnak akkor kell érdemben megfontolnia az eurózónához való csatlakozást, ha az egy főre jutó magyar GDP elérte az euróövezeti tagállamok egy főre jutó GDP-jének 90 százalékát. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a következő évtizedben „nem fenyegeti” Magyarországot ez a dilemma.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!